-
A Facebookon szerveződő civil ellenállás különböző csoportjaiban ma órák alatt szétfutott, hogy most nem az a legsürgősebb, hogy lemondjon a kormány, és előrehozott választásokat tartsanak, hanem hogy visszavonja a btk-t módosító rendeletét.
Ennek megfelelően a mai kolozsávri tüntetésre hívó Facebook-esemény neve is reggel még az volt, hogy Le a kormánnyal! – Előrehozott választásokat!, délutánra már megváltoztatták arra, hogy Le a módosító rendelettel!
Mindez azért, mert a kormány tegnap este úgy hozta meg a sürgősségi rendeletét, hogy az ne azonnal, hanem tíz nap múlva lépjen életbe. Egy mérsékeltek spekulatív elmélet szerint ha most akkora tüntetések lesznek országszerte, hogy lemond a Grindeanu-kormány, akkor amíg előrehozott választásokat rendeznek és / vagy új kormány alakul, ügyvezető kormány irányítja az országot. Ügyvezető kormánynak viszont nincs jogosultsága ilyen rendeleteket kiadni vagy visszavonni, vagyis a tegnapi módosítás életbe lép.
A tegnapi módosítás egyik következménye, hogy megszünteti az eljárást például Liviu Dragnea ellen is, mivel az a hivatali visszaélés, amellyel vádolják, nem okozott 200 ezer lejnél nagyobb kárt az államnak, tehát már nem vonatkozik rá a büntető törvénykönyv. Ha közben a parlament is sürgősségi eljárásban elfogadja a közkegyelmi törvényjavaslatot, az eltörli Dragnea két éves felfüggesztett börtönbüntetését, és megtisztult priusszal immár ő maga is kormányt alakíthat, és közben elmondhatja: közmeghallgatást rendeztek a kegyelmi és btk-t módosító rendeletekről, még tíz nap haladékot is kapott az, aki tiltakozni akart a btk-módosítás ellen, akár még a Grindeau-kormányt is leválthatja saját pártja, a PSD.
Ezt a nép ügyvédje akadályozhatná meg, ha megtámadná a sürgősségi rendeletet az alkotmánybíróságon, de Victor Ciorbea mai reakciója azt mutatja, hogy ez neki nem sürgős. Ráadásul az alkotmánybíróság is elhúzhatja a vitát és a döntést tíz napon túl, főleg hogy az elnöke a volt PSD-s politikus, Valer Dorneanu.
Ezért most az a sürgős, hogy a jelenlegi kormány vonja vissza tegnapi sürgősségi rendeletét. Utána akár le is mondhat, jegyzik meg jókora malíciával a civilek a tüntetéseket összehívó csoportokban.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.