-
Románia hat partnere – Belgium, Kanada, Franciaország, Németország, Hollandia és az Amerikai Egyesült Államok – kéri Románia kormányát, hogy ne akadályozza a korrupcióellenes harcot – derül ki a külképviseletek által az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményből.
„Mi, Románia nemzetközi partnerei és szövetségesei, mélységes aggodalmunkat fejezzük ki Románia kormányának 2017. január 31-e éjszakai akciójával kapcsolatban, amely aláásta Románia tíz évi, jogállamiságra törekvő és korrupcióellenes lépéseit” – olvasható az angol nyelvű közleményben.
Az idézett dokumentum szerint a vitatott rendelkezések veszélyeztetik Románia partnerségi kapcsolatait.
Az aláírók szerint a kormány akciója szembement az igazságszolgáltató testületek, a civil társadalom hiteles szereplői és a román állampolgárok egyhangúlag megfogalmazott véleményével és „nem tesz mást, mint súlyosan csorbítja Románia pozícióját a nemzetközi közösségben, kockáztatva a közös, az Európai Unió és NATO alapelvein nyugvó partneri viszonyokat”.
„Reméljük, hogy Románia kormánya visszafordítja ezt a szerencsétlen folyamatot” – teszi hozzá a közlemény, amely szerint ha valóban szükség van a vitatott törvénymódosításokra, ezeket csakis az összes érintett fél meghallgatásával, hiteles és megalapozott folyamat eredményeképpen lehet meghozni.
Az aláírók között lévő uniós országok képviselői az Európai Bizottság Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusára figyelmeztetnek, amelynek keretében a közelmúltban újabb jelentés látott napvilágot. Az aláírók emlékeztetnek, hogy a jelentés szerint a korrupcióellenes harcot nem szabad leállítani, ellenkező esetben a mechanizmus lezárása nem történhet meg.
A nyilatkozat EU-tagságú aláírói remélik, hogy Románia olyan utat fog bejárni, amely lehetővé teszi az Európai Bizottságnak, hogy lezárja az ellenőrzési mechanizmust – derül ki a közleményből.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.