// 2026. október 12., hétfő // Miksa

A szociológust is meglepte a PSD tarolása

// HIRDETÉS

-

Meglepőnek nevezte a román Szociáldemokrata Párt (PSD) nagyarányú választási győzelmét Mircea Kivu román szociológus és politikai elemző, aki szerint főleg az alacsony részvételi aránynak tudható be a magabiztos diadal.

A szociológus az MTI-nek elmondta: számított a szociáldemokraták győzelmére, arra viszont nem, hogy ilyen nagyarányú lesz. Emlékeztetett, hogy a PSD a legjobb eredményt érte el történetében a vasárnapi parlamenti választáson a szavazatok mintegy 45 százalékának megszerzésével. Felhívta a figyelmet, hogy 

az elmúlt 15-20 évben szavazóbázisuk változatlan, mindig körülbelül 3 millió szavazatot kaptak, akárcsak most. 

A nagy arányú győzelemhez viszont az alacsony országos részvétel járult hozzá, hiszen most hozzávetőlegesen ugyanannyi szavazó arányaiban jóval többet jelentett, mint más korábbi választásokon.

Az elemző szerint a második helyen végzett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) hibát követett el, hogy teljes kampányát a jelenlegi szakértői kormány támogatására alapozta, mert ez a kabinet nem örvend akkora népszerűségnek, hogy a PNL eredményét javíthatta volna. Az MTI kérdésére elmondta: már a nyári önkormányzati választáson látszott, hogy 

a PNL nem rendelkezik karizmatikus személyiségekkel, 

de a sikertelenségükhöz az is hozzájárult, hogy a régi PNL, valamint az egykori Demokrata Liberális Párt (PDL) összeolvadása nyomán létrejött új liberális párt helyi szinten megosztott, a két egykori alakulat helyi vezetői nem cselekszenek összehangoltan, ezért nem kellően egységes a PNL területi szervezeteinek vezetősége.

Marius Kivu szociológus | A kép forrása az elemző Facebook-oldala

A kormányalakításról úgy vélte, hogy a PSD a Călin Popescu Tăriceanu vezette szabadelvű ALDE-val várhatóan kormányzati többséget alkot, és ők fognak miniszterelnököt adni. Az elemző szerint ugyanakkor kérdéseket vet fel, hogy több órával a választás után sem nevezte meg a PSD miniszterelnök-jelöltjét. 

Szerinte ez arra enged következtetni, hogy mégsem Liviu Dragneát, a PSD elnökét fogják javasolni Iohannisnak. Dragneát ugyanis két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték korábban, és Iohannis már novemberben leszögezte, hogy Romániának nem lesz elítélt miniszterelnöke.

Nem tartotta kizártnak, hogy amennyiben a PSD mégis Dragneát javasolja, politikai válság alakul ki. Úgy vélte, amennyiben Iohannis ragaszkodik korábbi álláspontjához, és megtagadja Dragnea megbízását kormányátalakítással, 

a PSD kezdeményezheti Iohannisnak az államfői tisztségből történő felfüggesztését.

Az MTI kérdésére Mircea Kivu elmondta: elképzelhető, hogy a PSD az RMDSZ-t is beemeli a koalícióba, ugyanis amennyiben az ALDE a szociáldemokraták számára elfogadhatatlan követelésekkel áll elő, akkor a PSD-nek jól jön, ha rendelkezik egy „tartalék szövetségessel”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro