Országomat egy kertért / könyvért / filmért / ötletért! Élési receptek, otthonmaradásra

Olvasom, hogy a koronajárvány kezdete óta a románok (ez a hazai román sajtó megszokott kifejezése, amikor Románia állampolgárairól értekezik) nem járnak pszichológushoz. És kapásból arra gondolok, hogy hááát, jobban tennék, ha oda járnának, mondjuk ahelyett, hogy bevásárlóközpontokban lófrálnának, kilószámra vennék a budipapírt, lisztet, orvosi szeszt, mianyavalyát, hazudoznának a határon, hogy elkerüljék a kötelező szűrést, szarnának a karanténra… és a sor nagyon hosszú. Akinek nem inge, persze, nehogy magára vegye, mert fertőz.

Pedig nem kell ahhoz okvetlenül agyfürkész, hogy bárki épeszű ember rájöjjön: rendkívüli állapot van, és ilyenkor az a nyerő (ha tetszik, kis túlzással, az evolúciós sikeregyed), aki betartja a szabályokat, ahogy Papp Attila Zsolt kollégám tökéletesen megfogalmazta. Mert könnyen belátható: ha betartjuk a szabályokat, egyrészt magunknak teszünk jót, másrészt közvetlenül vagy közvetve, mindenki másnak. És hadd tegyem hozzá: a rendkívüli helyzetre vonatkozó szabályok betartásához éppen az kell, amiről olyan sokan csak dumálni szeretünk, elméletileg, „békeidőben”. Rugalmasság, alkalmazkodókészség. Ez van: a rugalmatlanok, az alkalmazkodásra képtelenek a rendkívüli idők nagy vesztesei. És az a baj, hogy nem csak maguknak ártanak. Hanem igen gyakran éppen azoknak, akiket szeretnek. Ki kellene mozdulni a rugalmatlanság állapotából, tesók!

Olvastam a Facebook-on egy bejegyzést. Valaki röviden kiírta, hogy ő megőrül. Hát ez szomorú, valóban. Nyilván nem örömében írta ki. És nem is akarom elviccelni. De ha jobban belegondolunk: rugalmatlanság szülte gondolat ez. Mikor váratlanul kibillenünk a mindennapi kényelem, önbizalom, no meg a bizonyosságok bombabiztosnak vélt fészkéből.

Igen, elismerem, nehéz dolog otthon ücsörögni, mikor kint dühöng a tavasz, robbannak a rügyek, az élővilág szerelemben egymásnak feszül (jó, a növények kevésbé), a delfinek és hattyúk Velence központjában korzóznak (ja, bocs, nem, az álhír volt). Főleg, ha bezárt a kocsma, a mozi, a színház, a munkahely. De higgyék el, az otthon fantasztikus hely! Na, most mekkorát mondtam, fintoroghat akárki. Persze, hiszen a mindennapok biztonságos, önbizalmas és bizonyosságos fészkéből nézve az otthon: evidencia. Van. Nem gondolkodunk el rajta. (Csak ha például kirúg a főbérlő, de hát ez is már rendkívüli állapot, ugye.) Nos, gondolkodjunk el rajta. Mennyi mindent lehet otthon csinálni… a szexen kívül, ha ha.

Az ember (itt elsősorban férfiakra gondolok, de nem csak) megtanulhat főzni. Juj, távozz, sátán, moroghatja bárki pátriárka. Pedig a főzés öröm, sőt, művészet! Vagy takarítani. Na, ez nem öröm, nem is művészet. Viszont jobb, mint például a kertben kiásni egy gödröt, aztán betemetni. (Pedig akinek mostanság kertje van, az szerintem gazdagabb, mint a Rockefeller. Koronámat, izé, országomat egy kertért!) És van eredménye is. A rend! Ami, ha megint nem a mindennapok felől közelítünk hozzá, fontosabb, mint gondolnánk: a külső rend és a belső rend egysége, erről is olvashattunk itt-ott. Vagy megvarrhatjuk azt a szakadt gatyát, amit hónapok óta halogatunk. (Tegnap két bugyogómat varrtam meg… ez felér egy coming outtal, ugye?) Vagy betömhetjük azt a szeg ütötte likat a falon, ami még azóta ott éktelenkedik a nappaliban, amikor a drága gyermek jól megrúgta azt a rohadt labdát és a nagyi fényképe utána ugrott szegestől, mint egy igazi Grosics. Vagy… vagy.

Tegnapelőtt este megnéztem a fiammal egy filmet. (Na igen, ezt is csinálhatjuk. Nézhetünk filmet. Együtt. Mikor néztünk filmet együtt utoljára? Na? Akinek nem inge, persze, megint csak ne vegye magára.) A címe: A hét mesterlövész. Western. Az a régi. Aki esetleg nem ismeri: arról szól, hogy egy védtelen falu lakói profikat hívnak segítségül, mert képtelenek megbirkózni az őket sanyargató rablókkal. A hét mesterlövész (akik nyilván maguk sem tökéletesek, hiszen emberek, ugye) vállalja a feladatot, és attól a perctől kezdve megváltozik az élet a faluban. Rendkívüli állapot áll be. A közösség minden egyes tagjának érdekében. Amikor alkalmazkodni kell. Mert aki nem teszi, az könnyen belehalhat. Ugyanez érvényes a mostani rendkívüli mindennapokra is. Csak itt mi vagyunk a falubeliek. A hatóságok pedig a mesterlövészek. Ezért sem szidnám őket agyba-főbe, feltétlenül. Ez van nekünk. Más nincs. Világos?

És ilyen recepteket tudok ajánlani bárkinek. Mi már készülünk A hét szamurájra. Ami A hét mesterlövész előképe. És ugyanarról szól. Csak teljesen másképp. Ahogy az itthoni napjaink is. Ugyanolyanok. Csak teljesen másképp.