Közhelyszámba megy, hogy a kontinentális és világbajnokságok, olimpiák kiváló felületet nyújtanak a politikai állásfoglalásoknak, fricskáknak, identitárius jelképek lobogtatásának. Nem képez kivételt e szabály alól az épp elkezdődött foci Európa-bajnokság sem.
Alig telt el pár nap a római kezdőrúgás óta, máris két mezbotrány füstölög a pálya szélén. Az első még a római nyitóünnep előtt kirobbant. Ukrajna ugyanis olyan hivatalos szerelést tett le az UEFA asztalára, melynek mezein egy Oroszország szerint nem létező térkép körvonalai is kirajzolódnak: rajta van egyrészt a 2014-ben Oroszország által elcsatolt (a oroszok szerint visszacsatolt) Krím-félsziget, továbbá az oroszbarát szeparatisták által uralt keleti területek. És van (pontosabban volt) rajta két hazafias szlogen is: Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség hőseinknek! (Utóbbi a 2013 novemberében kirobbant Euromaidan-tüntetésekre utal.)
Az oroszok persze kiakadtak az ukrán mez láttán, olyannyira, hogy az orosz labdarúgó szövetség panaszt is tett az UEFA illetékeseinél, hogy ez bizony szabályszegés, mert politikai üzeneteket nem lehet odabiggyeszteni a mezre. Az UEFA emberei eleinte azt bizonygatták, hogy ez biza így szabályszerű, aztán valószínűleg aludtak rá egyet és rájöttek, hogy mégsem az. Ennek megfelelően utasították az ukrán szövetséget, szedje le a hősök dicsőségét zengő szlogent. Mert akkor minden teljesen apolitikus és jó lesz.

Pár nappal később, egészen pontosan vasárnap aztán kitört a következő mezbalhé. Ezúttal Romániának is köze volt a dologhoz, de csak helyszínként. Bukarestben zajlott ugyanis az észak-macedónok első csoportmérkőzése, mégpedig az osztrákok ellen. Nem is ezzel van baj, noha az észak-macedónok nyilván nem örültek a vereségnek. Ugye, Görögország és Macedónia között 1991 óta folyt egy névvita, mióta Macedónia (ezen a néven) kivált Jugoszláviából. Ez a szomszéd Görögországnak nem tetszett, ugyanis nekik is van egy Makedónia nevű tartományuk, ahol (khm!) jelentős macedón kisebbség él. A görögök ki tudja, miért, attól tartottak, hogy ha a két név azonos, akkor a macedónok esetleg előállnak némi területi igényekkel. A vita egészen 2019-ig tartott, amikor is Macedónia engedett és Észak-Macedóniára változtatta a nevét.
Igen ám, de a vasárnap Bukarestben pályára lépő észak-macedón válogatott mezéről hogy, hogy nem, lemaradt az Észak- előtag: a Macedón Labdarúgó Szövetség betűszava látható a mezen. Ami szúrni kezdte a görögök szemét. (Nem értem, miért csak most, hiszen a mezeket korábban bemutatták már.) Olyannyira, hogy a görög sportminiszter azonnal tollat ragadott és írt egy felháborodott levelet az UEFA elnökének, hogy azonnal utasítsa azokat a zsiványokat, írják fel szépen a mezükre ama ország nevét, amelynek színeiben játszanak.
A füstölgő botrányok láttán eltöprengtem kicsit: mi történne (Úristen!), ha, teszem azt, a magyar válogatott nagy-magyarországos mezben lépne pályára? Huhh! Kitörne a háború. És ez még a jobbik eset.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.