Marcel Vela belügyminiszter személyében sikerült olyan tagra szert tennie a bukaresti kormánynak, aki határozottan azt a mindenki számára ciki ismerőst idézi, aki a buliban már a második pohár italtól úgy érzi: egy Freddie Mercuryba oltott Fred Astaire, így aztán mindenki előtt bizonyítani akarja soha nem létezett ének- és tánctudását.
Nos, Vela nem énekléssel vagy tánccal, hanem a nyilatkozataival szokta minden bizonnyal gyakran eszébe juttatni főnökének, Ludovic Orban miniszterelnöknek, hogy nem volt a legihletettebb döntést őt választania a belügyi tárca élére.
Emlékezetes, hogy egy ország kapott frászt, amikor bejelentette: az ortodox hívek a járvány miatti kijárási korlátozások ellenére is elmehetnek a templomokig a pászkáért a görögkeleti húsvét idején, és államfői beavatkozásra volt szükség ennek a megakadályozására.
Majd múlt héten azt ecsetelte, hogy elhagyhatjuk a lakhelyünkül szolgáló települést a kijárási korlátozások feloldása után, hogy aztán a kormányfő cáfolja meg, és utólag kelljen magyarázkodnia, hogy ő nem azt mondta, nem úgy és nem azért.
És akkor most itt az újabb bravúros nyilatkozat.
Hétfőn este egy online interjúban feltették neki a kérdést, mi a teendő, ha 15-e, a kötelező bolti és tömegközlekedési maszkviselés bevezetése után valaki maszk nélkül tüsszent mellettünk egy tömegközlekedési eszközön.
Nos, Vela tisztségének minden magabiztosságával azonnal rávágta: ilyenkor nyugodtan hívjuk rá a rendőrt.
„Abban a pillanatban hívják az 112-t” – csattant azonnal kíméletlenül a főbelügyéri válasz. Mivelhogy az illető szerinte betegség szándékos terjesztésével gyanúsítható meg, ami bűncselekmény.
Az a jelek szerint meg sem fordul a fejében, hogy esetleg a hatóságok feladata az is lehet, hogy résen legyenek, és kulturáltan, de határozottan ne is engedjék felszállni azt, aki nem visel maszkot.
A miniszter egyben bírságokat ígért azon cégeknek, amelyek nem csúsztatják az alkalmazottaik munkaidejének kezdetét, ha a tiltások ellenére kinyit egy vendéglő, vagy ha háromnál több fős csoportok verődnek össze.
Már csak az a kérdés, milyen alapon, ha még a főnöke szerint sem biztos, hogy lehetőség lesz bírságok kirovására a veszélyhelyzet hatályba lépése esetén.
Nos, tényleg csak gratulálhatunk a kormánynak, hogy ilyen jeles taggal büszkélkedhet. Nem is tudtuk, mi hiányzott még eddig, de most, hogy felvetette, bizonyára tényleg sokan gondolnak nosztalgiával az 1990 előtti időkre, amikor szintén a példás állampolgári magatartás megnyilvánulásának tekintették a hatóságok, és bátorították, hogy az emberek mindenért feljelentgessék egymást.
Innen már csak egy lépés a tüsszentésrendőrség létrehozása, hogy annak tagjai járőrözzenek a forgalmasabb csomópontokon, és a tömegközlekedési járműveken. És adott esetben koronavírust formázó végű gumibotokkal, nyílt színen verhessék le a veséjét annak, aki tüsszenteni mer, és a rendelkezések ellenére történetesen nem visel maszkot.
Mert hát rendnek kell lenni.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.