Nézzük csak, mit mutatnak a járványkezelés számai. Főleg az, amelyik az oltóközpontok szabad helyeit mutatja.
Van egy igen jó oldal, a vaccin.live, amit – akárcsak a szintén csúcsminőségű graphs.ro-t – természetesen civilek hoztak létre és működtetnek, mert a kormány, az egészségügyi minisztérium vagy akármelyik hivatalos intézmény teljes mértékben képtelen ilyesmit elképzelni is
Ezen az oldalon élőben, valós időben lehet követni, melyik megyében hogyan áll az oltás, melyik oltóközpontban hány szabad hely van, hányan vannak a várólistán, hogy az egyes oltóközpontoknak mekkora a napi kapacitása és hogy hány nap a várakozási idő.
Nos, ezen az oldalon – amely az egyébként emészthetetlen formában közzétett hivatalos adatokat vizualizálja rém egyszerűen, ahogy kell – jelenleg az áll, hogy
ebből több mint százezer Pfizer, több mint harmincezer Moderna és 59 ezer Astra Zeneca oltásra. Vagyis több mint 190 ezer embernek kellene jelentkeznie most, hogy az oltóközpontok teljes kapacitáson működjenek. Vagyis jönnek a vakcinák milliószámra, csak éppen nincs, aki éljen vele.
Ami azt jelenti, hogy amitől tartottunk, máris bekövetkezett: jelentősen csökkent az oltakozási kedv, az emberek nem mennek oltatni, vagy nem tudnak regisztrálni.
Azzal, hogy semmit nem tett az oltási regisztráció megkönnyítésére (a főleg vidéken élő sok idős ember nem tud online regisztrálni és a háziorvosok sem regisztrálják őket), hogy a járvány tavalyi megjelenése óta semmit nem tett az emberek tájékoztatásáért.
A kormány egy katonatisztet bízott meg az oltási kampány irányításával, mert azt remélte, hogy ezzel katonás rendben fog majd zajlani az oltás. Ehelyett az történik, hogy a katonatiszt minden nap kiáll és katonás stílusban, szánalmas fanyelven bemondja a napi adatokat a tévében, oszt csókolom, megy vissza oltáskampányt igazgatni az egyenruhájában.
De senki az égvilágon, sem Vlad Voiculescu, sem Florin Cîţu, sem Andreea Moldovan, sem Raed Arafat nem kezdeményezett, talált ki, indított el egy olyan országos, minden lakossági réteget megszólító
mi az a koronavírus, mi az a SARS-Cov 2, mi az a Covid-19, hogyan történik a megfertőződés, a megbetegedés, hogyan történik a betegek kezelése, melyek a kockázatok, miért halnak meg emberek és végül hogyan működnek, hogyan hatnak az oltások, miért lenne fontos, ha minél több ember mielőbb beoltatná magát, továbbá miért fontos az oltás az élet újraindulásához.
Ehelyett megy a vagdalkozás, hogy ki a hibás, ki a hülye, ki a hozzá nem értő, ki a felelős, mennek a gyűlések, az értekezletek és a nyilatkozatháborúk.
mert magasról tesztek az emberekre, a rátok bízott ország lakóira, akik közül igen sokat a Şoşoacák és egyéb futóbolondok kezére hagytatok, és akik onnan szedik az információikat, ahonnan tudják, gyakran a legsötétebb online pöcegödrökből, az aljas propagandából, elmebeteg váteszektől és rosszindulatú trolloktól.
Ez pedig megbosszulja magát és nagyon fog fájni. Az a baj, hogy megint csak inkább nekünk, mint nektek.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.