Semmi extra, csak felhívták a figyelmet, hogy Iohannisszal, Barnával vagy Orbánnal ellentétben Vasilica-Viorica Dăncilă egy igazi román politikus egy igazi román névvel.
A Román név versus idegen név. Vasile versus Iohannis, Orban és Barna című Facebook-bejegyzésükben ugyanis azzal vádolják a címben említett urakat, hogy gúnyolódnak a románokkal és a becsületes román Vasile névvel csak mert Viorica Dăncilă másik neve Vasilica.
A tájékozott olvasó csípőből lelövi röptében, hogy az említett uraknak nem elsősorban Dăncilă asszony nevével van baja. A szebeni PSD-sek mindössze úgy gondolták, megszólítják már a kétbites, vérnacionalista, romántálib szavazókat, akiknek rendkívül egyszerű üzeneteket kell megfogalmazni, mert… hát nem mondom, hogy hülyék, csak a noha bortól picit nehezebben megy nekik a deriválás. Viszont sokan vannak, és hát a szavazat az szavazat.
Aztán van ott evangélikus szászozás, unitárius magyarozás (Ludovic Orban!), de dobnak egy csontot azért a homofóboknak is.
A konklúzió: Vasilica-Viorica Dăncilă egy jó román, ráadásul ortodox (!) aki MEGÉRDEMLI, hogy terelgethesse a román nyájat, így vasárnap mindenki szavazzon rá.
Benne van tehát minden ebben a posztban, amit egy felvilágosult európai szavazó elvárhat kétezerhátbaverttizenkilencben. Vasilica asszony büszke lehet a csapatára.
(Egy hozzászólásban meg is jegyzi valaki: nektek meg a Samuel von Brukenthal utcában van a székházatok, barmok.)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.