Az ember elnéző az országot felelősen irányítani igyekvő vezetőkkel. Először is azért, mert egy részüket ő maga választotta. Aztán meg azért, mert nehéz idők járnak, pandémia van, hideg is, minek cseszegessük szegényeket, van bajuk elég, nem?
Na de néha az elnéző embernek is döbbenten áll meg a kanál a kezében. Biza, még az evőeszköz is csak néz, mint hal a szatyorból. Például itt van ez a derék miniszterelnök-helyettes, ez az igazán szeretetre méltó Dan Barna, aki pár éve, mióta plüss-üstökösként feltűnt Romániai politikai egén, folyamatosan beszél, de sose sikerül semmi lényegeset mondania. Többnyire hótt unalmas dolgok röppennek fel ajkairól, kivéve azt a pár, igazán ritka esetet, amikor olyan marhaságot mond, hogy a kanál is…
Na, ilyen szenzáció történt a minap, amikor Barna urat behívták az egyik televízióba, hogy ugyan mondjon már valamit a hazai oltáskampány harmadik szakaszának menetéről, pontosabban (az online oltásplatform) akadozásáról. Barna úr pedig ment, sebbel-lobbal, szerepelni ugyanis melyik politikus nem szeret. És ezúttal tényleg sikerült olyat mondania, ami az elnéző embert kibillenti egyensúlyából. Tessék csak nézni:
Az elnéző ember csak pislog egy ideig (mint annak idején, amikor Barna úr egy kampányvideóban ügyesen bénán mímelte, hogy dolgozik), aztán – tekintettel arra, hogy nincs kéznél romlott tojás – gyorsan elképzeli, hogy ő maga az egész ország és a távirányító után nyúl. Közben pedig afféle megnyugtató mantraként ismételgeti magában, hogy:
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.