Fel kellett ismernünk, politikailag tudatosítanunk kellett (az RMDSZ vezetői jóideje hangsúlyozzák): a demokrácia vívmányai, köztük a romániai magyarság RMDSZ révén elért eredményei nem visszafordíthatatlanok!

A hibákról szó sem esett, az a kérdés nem foglalkoztatta a szónokokat, hogy a szövetség szavazóinak tábora az elmúlt 25 év során mintegy harmadára apadt, hogy immár nem ők a magyarság egyetlen képviselete.

Mindig a jogaiban sértett, megfogyatkoztatott fél oldalára kell állni ilyenkor, és akkor biztosan igazunk lesz például jelképhasználat ügyében is.

Nem népbutítókra lenne szükség, hanem olyan képzett tanítókra, nevelőkre, akik felemelik a tudatlan embereket.

Mert ma már van olyan találmány, amely jelentősen megkönnyíti az újságírói munkát. Az sem biztos, hogy feltűnne a különbség.

Lehet, hogy a magyaroknak nincs okuk félni, de nagyon úgy tűnik, mintha lenne.

Lehet-e a választáson a magyarok bizalmát is élvező, német származású, önmagát azonban román nemzetiségűként meghatározó államfő támogatására számítani, vagy más eszközökkel kell a magyar közösségnek az őt megillető jogokat kivívnia?

Az értetlenek kórusává változott az a szervezet, amely valójában Nagy Zsolt legfőbb támogatója és védelmezője kellett volna legyen. Évek óta az ártatlanságáról nyilatkoztak, de eközben nem tettek egyetlen olyan konkrét lépést sem, amellyel a vele való teljes mértékű, önfeláldozó együttérzésüket bizonyították volna.

Magyarországi testvéreinkről is kiderült anno, hogy rettenetesen gyűlölik a pirézeket, akik pedig, szegények, nem is léteznek. Egyébként körülbelül annyit tudtak az erdélyi magyarokról, mint a pirézekről – akkor is, amikor december ötödikén leszavaztak minket, és most is, amikor romantikus álmokat szőnek az „igaz” és „tiszta lelkű” hatumákról.

Egyre inkább kitetszik, nem minket, sokkal inkább a hatóságokat szolgálja a reform, az orvosokat tudják így nyomon követni, ellenőrizhetővé válik, hány beteget vizsgáltak meg valóban, és biztosítottak voltak-e a páciensek, kiknek recepttel, tanáccsal segítenék gyógyulását.

Az árulás felmentését még egy kormányváltás sem indokolhatja.

Jó úton haladunk tehát, csak a törvényhozásnak, „a demokrácia alapvetô intézményének" kell megértenie, ők sem állnak a törvények fölött, nem lehet a végtelenségig a mentelmi jog, illetve „kollegiális" szavazás mögé bújva menteni a bőrüket.

Miközben tudjuk, hogy az áldozati nemzedékek a mindenkori történelem velejárói, összességében elemi érdekünk, hogy Románián is végigfusson a korrupciós megtisztulás erdőtüze.

Ami az ellene felhozott bizonyítékokat illeti, azok nem is annyira kafkaiak, inkább Svejkesnek tűnnek. Az ügyészek írásban is megjegyezték a vádiratban, hogy a bűncselekmények, amelyekkel Nagy Zsoltot vádolják, más személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából következtethetőek ki. Nagy Zsolt bűnösségére egyetlen saját lehallgatott telefonbeszélgetése sem vall.

A reformot éppen azoknak kell kidolgozniuk, akiknek ma már alig van hitelük. Lehet ebből gálickő?

A magyar közszereplőknek tízszeresen kell vigyázniuk a törvényesség akkurátus betartására, mert ellenkező esetben nagyon könnyen keveredhetnek súlyos ítéletekkel járó ügyekbe, még akkor is, ha vétkük, hibájuk nincs arányban a számonkéréssel, s esetleg nincs is valós közük az inkriminált ügyhöz.

Biztató, hogy a bűnüldöző szervek rámozdultak a nagyhalakra, de az állampolgárokban ott a kétely. Valóban azok kerülnek rács mögé, akik vétkesek, és nem darál be ártatlanokat a túlbuzgó gépezet?