Nemcsak a mai tolvajokat és nemcsak a bányászjárások felelőseit kell számon kérni, de a főpróba, a marosvásárhelyi fekete március hátterében állókat is.
„Huszonöt év múltán sok tény ismert, de még mindig rengeteg a talány. A nacionálkommunista diktatúrából hátramaradt sötét erőknek nem sikerült elérniük a teljes visszarendeződést, ám megvetették lábukat, és megalapozták a hatalomba való visszaszivárgásukat. Csak mostanság kezdjük igazán látni, mekkora kárt okoztak Romániának, ők építették ki, mozgatták azt a mindent behálózó korrupciót, amely tönkretette, nem engedte fejlődni az országot, nevelték ki utódaikban annak éltetőit. Ők gondoskodtak a „magyar veszély” életben tartásáról, ügyeltek arra, hogy jogaink köre csak mértékkel bővülhessen, és jól kiépített rendszerük tesz ma is róla, hogy tiltásokkal, bírságokkal kordában tartsa követeléseinket, hogy ne hagyja kihunyni egy percig sem a román félelmek szülte gyűlöletet. Gondoskodtak, gondoskodnak arról, hogy a román társadalom számára ma se legyen fontos ama fekete napok igaz történetének, hátterének megismerése.
Sokan hiszik, remélik, hogy a nemrég beindult korrupcióellenes hadjárattal végre megtisztulhat a romániai gazdasági, politikai és közélet, sikerül elsöpörni mindazokat, akik ebbe a helyzetbe sodorták az országot. Csakhogy ehhez a rendszerváltás kezdeteitől, az alapoktól kellene meg- és kivizsgálni a történések mozgatóit. Nemcsak a mai tolvajokat és nemcsak a bányászjárások felelőseit kell számon kérni, de a főpróba, a marosvásárhelyi fekete március hátterében állókat is. Teljes igazság nélkül ugyanis elképzelhetetlen a teljes megtisztulás, egy tisztességes, demokratikus társadalom kialakítása. Ez nemcsak magyar, de román érdek is."
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.
Rókák, jég, cégérek. A kolozsvári polgárok nap mint nap fenyegetettségben és rettegésben élnek. Jöhet a tél, a hó, a karácsony, a polgártársak nem győzik a sok aggodalommal. Amerre néznek, mindenhol veszélyforrás, némi elégedetlenkedéssel fűszerezve.

Aki valamiféle mélyenszántó elemzésre, magasröptű elmélkedésre, esetleg jövőlátó észosztásra számít, az itt hagyja abba az olvasást. Bárki más kerüljön beljebb.

Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Az egységes és oszthatatlan román nemzeti mítoszgenerátor rajongói számára a nagy egyesülésről mesél, akkor is, ha hallgat. Ám a polgárok többségének valószínűleg nem mond semmit.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
„Minden csatornán csak erősen szabályozott tartalom volt elérhető, a csetcsatornákat pedig gondosan cenzúrázó mesterséges intelligencia felügyelte. De két év után most már kezdett elege lenni ebből.”
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Románia kapott néhány kegyelmi hónapot az elnökválasztásig – ha nem történnek gyors változások, márciusban Călin Georgescu lesz az ország elnöke.

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

És már egy jó kis vallásháború is körvonalazódni látszik.