A székelyek nagy menetelése idején tanúsított RMDSZ-es autonómiapártiság jó elvi alapot adhatott volna az együttműködésnek.

Az autonómiaellenes attitűd figyelmesebb vizsgálatából viszont az derül ki, hogy a román elit már eleve potenciális vagy „rejtőzködő” magyar állampolgárokként tekint a román állampolgárságú erdélyi magyarokra, akiknek az autonóm politikai közösségként való elismerése tehát nem Románia politikai közösségét erősíti.

Kevés író van, akinek először a neve iránt érez valami eredendő szimpátiát az olvasó, a benne rejlő dallam iránt, mintha egy nagy tavaszi kiáltás lenne a gát tetején, az ébredő világ felé.

Alig telt el egy hét a diktátor kivégzése után, s valaki máris megjegyezte: ne aggódjatok, lesz idő, amikor majd őt is vissza fogják sírni.

A keresztény világ a legnagyobb ünnepére készül, s idén újra együtt ünnepelhetne a nyugati kereszténység és az ortodox vallást követők tábora. Ünnepelhetne, mondjuk így, feltételes módban, hiszen az ünnephez elsősorban béke, békesség kellene, de az ma hiányzik Európából.

A román politikumban a pártállástól független, magyarellenességre való konszenzushajlam láttán világos, hogy az erdélyi magyar autonómiakövetelések terén nem sok gyakorlati előrelépésre számíthatunk.

Ukrajna esetében a megoldás az ország föderalizálása vagy a lehető legszélesebb körű autonómia lehet, a keleti részek és Oroszország egyesülésének tilalmával.

Üzenem a hajóskapitánynak, hogy Romániában nem mindenki román, van legalább egy magyar.

A jelek szerint Vass Leventét az RMDSZ sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja.

A politikai osztály kudarca, az oktatás csődje is hozzájárult ahhoz, hogy a soha ilyen életszínvonalon nem élő, korábbi korszakokhoz képest valósággal dőzsölő romániaiak visszasírják a múlt nyomorát és megfeledkeznek a korlátozott szabadság lélekbénító szorításáról.

Nem árt óvatosan kezelni a PSD lépését, az előzmények ismeretében ugyanis semmi sem indokolja a hurráoptimizmust.

A globalista erők helyi lerakataként működő gyarmati helytartó álbaloldal mai kapkodásának, fröcsögésének, gyűlölködésének bizony elektorális tétje is van, hiszen itt a nyakunkon az európai parlamenti választás.

Nem valószínű, a törvényi megkötések szigorával lehet büszke országot, népet teremteni. Annál inkább, hogy lépten-nyomon azt tapasztalja az egyszerű halandó: a vezetésére megválasztottak, felkentek semmibe vesznek hazát, nemzetet.

A feltámadási ünnepre készülő polgárok hiába remélték az életkörülményeik javulását a nemrég fiatalított, de már két éve regnáló szocfejű kormánytól. Mindent megfojt a korrupcióba mártott adóteher.

Az olyan utcanév-változtatás a demokrácia valóságos ellensége, amelyben az illető városban és utcában lakókat nem kérdezik meg, hogy akarják-e a névváltoztatást.

Ha már szellemi, anyagi nyomor van az országban, akkor legalább nemzetellenes bűnbakok legyenek, akiket lehessen büntetni meg elnyomni.

Ismét bebizonyosodott: Moszkva soha nem tett le birodalomépítési ambícióiról, az észak-atlanti szövetséget, Amerikát és az Európai Uniót mégis szemmel láthatóan váratlanul érték az orosz lépések.