Más az EU-bürokratákkal férfiasan tárgyalni, és megint más térden állva, ahogy Bukarest változó hatalmai és vezetői tették eddig, s teszik ma is.

Tágulóban a láthatár keletről nyugatra.

Május 25-ig nem lesz olyan rendezvény, ahol ne kényszerülnénk arra, hogy végighallgassuk a politikusok ígéreteit.

A nem szavazó nagy többséget viszont nem annyira az érzelmek, sokkal inkább a racionalitás vezeti.

Akinek allergiás tünetei jelentkeznek az Európa szó hallatán, aligha fog meghatódni attól, hogy május 25-én ugyanannyit ér az ő szavazata itt Erdélyben, mint egy németé Hamburgban, egy franciáé Lyonban, esetleg egy románé Madridban.

Egyáltalán milyen megfontolás alapján mentegetnek olyan fehérgalléros bűnözőket, akik arra se méltók, hogy látogatóként megforduljanak a parlament épületében, nemhogy tízezrek képviseletében alkossanak törvényt?

Hogy ki mit ér el a felduzzasztott lajstromokkal, később válik el, tény ellenben: ez az ország mai napig nem jutott el addig, hogy statisztikáiban, lajstromaiban bízni lehessen.

Mit tegyen egy kis település magára hagyott polgármestere: zászlót lengessen, vagy vizet vezessen?

Igencsak divatos manapság az információk kiszivárogtatása. Nemcsak a titkosaké, hanem az amúgy az adófizetőre is tartozó értesüléseké is.

Az a paradoxon helyzet állt elő, hogy az intézmény eredeti tulajdonosa küzd önálló megmaradásáért a később érkezettel szemben.

Nekünk itt, innen nézve az fájt a legjobban, hogy úgy áskálódtak a 2010-ben szabadon és törvényesen megválasztott kormányzat és kétharmados parlamenti többsége ellen, hogy közben bőven hullott a trágya Magyarországra, annak egész népére, a nemzetre és annak határon túl élő részeire is.

Akit el lehet kábítani a legalattomosabb politikai szövegekkel, az nyugodtan visszatérhet a sötétségbe.

Aki évente tizenkét könyvet elolvas, az elit olvasónak számít manapság. Ha ennyire könnyű elitnek lenni, ez a társadalom talán bajban van.

A legfőbb üzenet: szavazzatok, hogy ott legyünk. Aztán hogy ott mit csinálunk? Hát annyit, amennyit lehet, majd csak lesz valahogy.

Az emberek zöme nincs tisztában azzal, mit is jelentene valójában Székelyföld területi autonómiája, a románok még kevésbé.

Miniszterelnökünk jobban tette volna, ha betartja korábbi ígéretét, s majd csak akkor megy el Teleorman kies tájaira, ha megépülnek a régóta megígért gátak és töltések.

A katolikus egyháznak – mint a nemzeteknek is – követendő példákra van szüksége.