Bukarest válasza

„Koránt­sem értékként, Románia gazdaságát, kultúráját gyarapító, örökségét gazdagító polgárokként tekint rájuk – ebből adódóan nem is az a cél, hogy biztosítsa a megfelelő jogi keretet nemzeti identitásuk megőrzéséhez, gondoskodjon arról, hogy jól érezzék magukat a közösség tagjai –, hanem „problémaként” éli meg, amelyet valamiféleképpen meg kell oldani. Árulkodó az is, ahogyan minduntalan a nemzetközi intézményekre, egyezményekre hivatkoznak: maguktól a világért sem tennének semmit, csak ha valakik valamire köteleznék őket.
Mindettől függetlenül valóban egyfajta félsikerként könyvelhetjük el, hogy – a korábbi petícióktól, beadványoktól eltérően – egyáltalán megszületett a kabinet válasza. És voltaképpen a dokumentumot elárasztó magyarázkodást is jó jelnek értékelhetjük: talán az ukrán válság miatt is éberebb nemzetközi környezetben Bukarest nem engedhette meg magának, hogy válaszra se méltassa az SZNT levelét, az autonómiakövetelést pedig nem seprik le egyértelműen az asztalról, inkább az untig ismert klisékre, ferdítésre alapozva hárítják a kérést.
Ennyiben viszont ki is merül a válasz pozitív hozadéka. Marad a számos kérdés, melyek közül jó néhányat Izsák Balázs SZNT-elnök a Kelemen Hunornak címzett nyílt levelében meg is fogalmazott, és melyek lényege, hogy miként viszonyul mindehhez a kormányon levő RMDSZ. Az ugyanis immár teljesen egyértelmű – a válaszlevélben majdhogynem ki is mondják! –, hogy a román kormány csak nemzetközi nyomásgyakorlás esetén hajlandó tárgyalni az autonómiáról. De ugyan ki dorgálhatná meg Bukarestet, ha a nyugati államok nagykövetei azt látják: a magyar érdekképviselet is tagja a román kormánynak?"