// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella
Ady András Ady András

Tiszta mese

// HIRDETÉS

Természetesen az is benne van a pakliban, hogy Abházia Moszkvához tartozó függetlenségét Oroszországon, Nicaraguán és Venezuelán kívül csak egy világhatalom – Nauru – ismeri el, ahogy a krími anschlusst sem ismeri el jószerivel senki.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ady András
2014. június 12., 19:47

„Egy szép májusvégi napon majd ötezres tömeg ostromolta az abház elnök székhelyét, minek folytán Alexander Ankvabnak legalább egy zavaros éjszakát egy orosz katonai bázison kellett töltenie. A kétszáznegyvenezer lakosú ország egy részének ugyanis elege lett abból, hogy az elnök lassan a saját zsebébe szivárogtatja az Oroszországból évente segélyként érkező egy milliárd rubel jó részét. Legalábbis ezt állítják a lázadók, akik szerint az államelnök a felelős azért is, hogy egekbe szökött a bűnözés és a gazdaság a padlón van, s ezt állítja az ellenzék is, amelyet nem más vezet, mint a volt miniszterelnök.

A helyszínen azonnal megjelent Moszkva teljhatalmú mediátora, és rendet teremtett – igaz, hogy ezúttal Abházia katonasága, rendőrsége és biztonsági szervei hűséget esküdtek az elnöknek, és az is igaz, hogy ezekben a struktúrákban még a csavar is orosz. Érkezett a kommüniké: ami történt Abháziában, azt az orosz oldal nagyon elővigyázatos és úri módon kezelte, az elnöki szervek semmiféle agressziót nem alkalmaztak a puccsisták ellen, az egész belső ügy, nem regionális hatásokra keletkezett és (az ottani elemzők szerint) nem is szól másról, mint az ország pénzének igazságosabb leosztásáról, az ellenzék ilyetén kielégítéséről."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”