// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede
Sebestyén Márta Sebestyén Márta

Megható és lelki élmény itt lenni Szent László városában

// HIRDETÉS

„Felemelő élmény nekem Váradon lenni. Rengeteg barát, ismerős van itt, de sajnos ez egy átmenőpont, mert az ember rohan tovább.” Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Sebestyén Márta
2014. július 03., 11:32

„Miért jó Szent Lászlóról énekelni Nagyváradon?
Először is nagyon megható és lelki élmény itt lenni Szent László városában. Először fordul elő velem, hogy egy ilyen alkalomból énekelhetek itt, felemelő élmény nekem Váradon lenni. Amúgy rengeteg barát, ismerős van itt, de sajnos ez egy átmenőpont, mert az ember rohan tovább, ide megy, oda megy, pedig annyi mindenkit kéne hogy meglátogasson. Anyai felmenőim egy része egyébként kötődik Váradhoz. Református lelkész családról van szó, ezt én is nemrég tudtam meg.

Milyennek találta a fogadtatást a mai estén?
Először nem láttuk a félhomályban, hogy hányan vannak. Attól féltem, hogy az első rész után, ami azért valljuk be, hosszú volt – sok volt a beszéd, és olyankor a közönség megszökik, mert egy idő után fizikailag nem bírja az ülést –, de amikor kigyúlt a fény, és láttam, hogy fönn a kakasülőn is, és minden kicsi szegelletben ülnek, figyelnek, és árad felénk egy óriási mennyiségű szeretet-energia, hát azt szégyelltem volna, ha nem állunk helyt. Nagyon boldog vagyok, köszönjük a váradiaknak.

Gondolt-e valaha is arra, amikor a zenei pálya felé fordult, hogy ekkora sikereket fog aratni ezzel a zenei stílussal?
Én olyannyira nem gondoltam semmire, hogy még ma sem tudnék válaszolni, ha valaki megkérdezné, hogy »na, fiam, mi leszel, ha nagy leszel?« Én ezt nem választottam, nem építgettem tudatosan, hogy én, kérem előadóművész leszek. Ez talán már magzatkoromban eldőlt, mert édesanyám még zeneakadémista volt, népzene szakos hallgatója volt Kodály Zoltánnak, amikor én születtem, és én valószínűleg olyan mennyiségű zenei és szeretetélményt kaphattam, hogy az nem maradt nyomtalan. Azt mondják a családtagjaim, hogy én előbb énekeltem, mint beszéltem. Ez az én kommunikációs nyelvem, én ezen értek, ezen beszélek, ez annyira magától értetődő volt, mint a kismadárnak az, hogy repül. Ez nem egy foglalkozás számomra, ez az én életem, enélkül nem is én volnék.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták
Székelyhon

Az autópálya miatt új utat nyitottak, a régit pedig lezárták

Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.