// 2026. november 7., szombat // Rezso
Ady András Ady András

Alkony, de nem végnap

// HIRDETÉS

Ugyanúgy, ahogy az ISIS legyőzése szükséges, de nem elégséges feltétele Irak visszanyerésének, az ISIS legyőzése szükséges, de korántsem elégséges tétele az al-Kaida felszámolásának is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ady András
2014. július 04., 17:12

„Jogos kérdést tettek fel nekem a minap, s bár nemleges válaszom könnyen jött, azóta töprengek, hogy talán árnyalnom kellett volna a gyors feleletet. A kérdés az volt, hogy át fogja-e venni az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ISIS) nevű szunnita szélsőséges csoport a hatalmat az al-Kaida fölött. A válaszom továbbra is nemleges azzal a kiegészítéssel, hogy túl nagy a különbség a két (nem oly rég még egy) egység között, és bár még egy ideig előnyben lesz az ISIS az anyaszervezet al-Kaidával szemben, azért az előbbi harcegység marad, az utóbbi meg annak létrehozója. A Szíria és Irak egy-egy részét uraló szervezet, amely a nevét nemrég változtatta Iszlám Államra, vasárnap kiáltotta ki az Iszlám Kalifátust, amely az iraki Dijalától a szíriai Aleppóig tart. A kalifa a szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi lett. (...)

Az ISIS mindezen túl, akkor sem kormányzó, hanem végrehajtó képességekkel rendelkezik, és ezt egyelőre egyetlen érvvel támasztom alá. A hadászati tankönyvek egyik vissza-visszatérő és nem új figyelmeztetése, hogy amennyiben valaki nem akar háborút veszíteni, úgy ne küzdjön két fronton, az ISIS pedig épp ebbe a csapdába terelte be magát: mintegy 10 ezer emberét már megosztotta Szíria és Irak között. Ha Szíriát egyelőre nyugvópontnak nevezhetjük (?), Irak minden bizonnyal el fogja onnan vonni a harcosokat, vagy az ottani sikersorozat csapatlétszámmal való támogatása miatt, vagy egy esetleges kudarcsorozat szintén létszámnöveléses helyrehozásáért.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.