// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Szüszer-Nagy Róbert Szüszer-Nagy Róbert

Együttérzés

// HIRDETÉS

Nagyon szép és megható dolog, hogy az RMDSZ kiáll a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt képviselője mellett, aki egyébként a saját feleségét vetette fel a képviselői irodájába. Halkan kérdem: erkölcsileg amúgy mi újság?

(Külön)Vélemény

Szerző: Szüszer-Nagy Róbert
2014. július 04., 15:52

„A családtagok alkalmazása miatt több eljárás indult a választottak ellen, szinte minden esetben ugyanaz volt a magyarázat: az alkalmazást nem a képviselő követte el, hanem a képviselőház, a drága választott jóember mindössze csak javaslatot tett az általa megnevezett személy, nyilván teljesen véletlenül éppen az asszony alkalmazásra. Ebben a képviselőház pedig semmi kivetnivalót nem talált, a szerződést megkötötték, a bért kezdték is utalni. A magyarázkodásokból egyértelműen kihámozható, hogy az ANI által hasonló okok miatt meghurcolt képviselők tisztességére azért sem vetülhet árnyék, mert nekik a családtag alkalmazásából az égvilágon semmilyen anyagi hasznuk nem származott, az összeférhetetlenség kérdése pedig fel sem merül, hiszen az alkalmazott családtaggal egészen jól összeférnek.

Az ilyen és hasonló ügyek kapcsán mindig sikerült leültetni a közhangulatot. A magyarázatok világosak voltak, nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbmenni. Ezt az állapotot zavarta meg most a legfelsőbb bíróság döntése. Ez nem jogerős, lehet fellebbezni. Tehát nincs lefutva az ügy, a politikus nem bűnös, még. Mármint jogi értelemben. (...)

Mert bizony a politikuskollégát megilleti az ártatlanság vélelme, és könnyen meglehet, hogy jogilag valóban nem ítélhető el azért, hogy az asszonykának munkát szerzett. Azt is nyugodtan hozzátehetjük, kétségtelen, hogy a közösség érdekében végezte a munkáját, hiszen a kedves neje is a közösség tagja. Az is egyértelmű, hogy a romániai képviseleti demokráciában nemcsak a felelős döntéshozás, hanem az anyagi jólét megszerzésének jogával is felruházzuk a képviselőinket. Úgy is mondhatjuk, a nép nem közvetlenül, hanem a választottain keresztül élvezheti az előnyöket. És az is teljesen normális, hogy a szövetség nem érti, mi az igazi baj. Mert az a gond, hogy ebben és a többi hasonló ügyben a jogi felelősség teljesen másodlagos. Az erkölcsi, az emberi tartási kérdések azok, amelyek vállalhatatlanok.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.