A másoké mindig gyanús, és ez nem is meglepő a kommunista utódpártként létrejött szociáldemokratáktól.
„Egyetlen jelentős ingatlan visszaszolgáltatásáról sem tudunk a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását kimondó alapfokú bírósági ítélet, azaz 2012 nyara óta, pedig az arányok már akkor nagyon rosszak voltak: tízezernél alig több visszajuttatott épületre több tízezernyi megoldatlan kérés jutott, és legalább ugyanennyi visszaigénylési per zajlik szerte az országban, hiszen négyezer felé közelít azoknak a száma, akik a hazai bíróságokat végigjárván már külföldön keresik igazukat. Ott meg is találják, de a megítélt magas kárpótlások sem gondolkoztatják el a román kormányt, amelynek tagjai a magántulajdont csak sajátjukként tudják tisztelni. A másoké mindig gyanús, és ez nem is meglepő a kommunista utódpártként létrejött szociáldemokratáktól, amint hogy az sem, hogy alig fél évvel a legújabb restitúciós törvény elfogadása után, 2013 novemberében ellenkező irányba fordult a Dâmboviţa-parti szél, és már parlamenti vizsgálóbizottságot akartak létrehozni az eddigi visszaszolgáltatások felülvizsgálatára. Célzottan Erdélyre kihegyezve, mert némely román nemzetféltők szerint itt történt sok törvényszegés.
Ez a kezdeményezés akkor elaludt – nevetséges is volt, hiszen a törvények betartatásáért felelős hatóságok létét kérdőjelezte meg –, újabban viszont megint mindennapos téma lett a törvénytelen birtokba helyezés.”
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)

Románia társadalma elveszítette a türelmét már a kormányalakítási képtelenség miatt. Az államtól függés azonban mélyen gyökerezik.

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
De ha csak pletyka is az egész, akkor is súlyos dolgokat mond el a demokráciának nevezett színjátékról.

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.