A képviselők foggal-körömmel védik érdekeiket, tudják, ma ő jön, holnap én.
„Közben több személy ügye függőben maradt, Johannis elutazott nyaralni Floridába, s ahogyan kitette a lábát az országból, a parlamenti véd- és dacszövetség feléledt, s a képviselőház nem szavazta meg Cătălin Teodorescu demokrata-liberális képviselő mentelmi jogának megvonását. A korrupciós ügyekben való részvétellel vádolt Teodorescu egyetlen vokssal úszta meg, ugyanis a jelen lévő 292 képviselő közül csak 256-an adtak le szavazatot, és a szükséges fele plusz egy, azaz 147 szavazat helyett csak 146 volt igen.
A múlt héten a Szociáldemokrata Pártban kitörő hatalmi harc során Ion Iliescu, a párt alapító elnöke élesen bírálta alakulatát, Ponta és Dragnea a vörös bárókkal és olyan üzletemberekkel, mint Sebastian Ghiţă, egyfajta korporációvá alakította át a pártot, s ez tűrhetetlen. Most pedig a képviselőházi szavazási cirkusz mutatta, mivé alakult a parlament: a képviselők foggal-körömmel védik érdekeiket, tudják, ma ő jön, holnap én. Mindez napnál világosabban bizonyítja, hogy Románia megválasztott elnökének igaza van, a sokat vitatott mentelmi jogra vonatkozó törvény átalakításra szorul."
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.

A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.