Bár nyilatkozatából kitűnik, nagyon is tudja honnan fúj a szél, ezt csak erőtlen szellőnek tartja, ami idővel elmúlik. Legalábbis ezt szeretnék önök, mert rettegnek, hogy egy nagyobb szél mindenestől feldönti évszázados tákolmányukat.
„Ön azt állítja, hogy az autonómia alkotmányellenes és, hogy a meglévő önkormányzati autonómiákat is vissza kell vágni, mert nem hatékonyak. Jól érzi amikor a székely megyék vezetőit összehasonlítja a Kárpátokon túli megyék vezetőivel, kétségtelen vannak hasonló vonások. De nem lehet egy elvet azért elítélni, mert rossz a rendszer, a rendszer amit önök alkottak. Mert nem értik meg, hogy ha egy megyének, régiónak jól megy az az országnak is hasznot jelent. De a mai rendszerben az oligarchák maguk fele nyúlnak és emiatt a megyék nem fejlődnek kellő mértékben.
Mi ezt a rendszert akarjuk megváltoztatni, hogy politikusaink ne legyenek Bukarest függőségében. Mert ma, ha egy párt kormányon van akkor polgármesterei, képviselői teljesítenek és gyarapodnak, nem mindig tisztességesen. Meg kell szüntetni a függőséget, a helyi politikusok kizárólag a szavazóktól függjenek és a helyi erőforrásoktól. Önöknek ez nem érdeke, nem szeretnék elveszíteni vadászmezőiket, mert ezek a parlamenti mandátumaik zálogai. Az örök körforgás, a polgármester hozza a körzetet, a képviselő pedig a pénzt. És egy-egy tisztviselő úgy tekint választókörzetére mint saját birtokára. Nem jól van ez így.
Ön azt mondja mindannyian románok vagyunk. Ön ebben téved, de nem kérdés, hogy az ország minden lakosa büszkén mondaná magát románnak, ha ez büszkeség-forrás lenne. De addig amíg Európában román állampolgárnak lenni szégyen, amíg itthon nem lehet tisztességesen megélni, amíg a román parlamenterek élen járnak a korrupcióban és lopásban, amíg állampolgárok milliói menekülnek jobb élet reményében, ne várja, hogy mindenki románnak nevezze magát. Ne legyenek kétségei, hogy a magyar etnikumú román állampolgárok lojalitása is csak nőne, ha Erdély rendelkezhetne saját maga fölött."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.