// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia
Czegő Zoltán Czegő Zoltán

Vádaskodik a vádlott

// HIRDETÉS

A párt kizárta, ám ő maradni akar tanácsosként. Dolgozni akar rendületlenül a pártért, maradni akar képviselőként, ő, akinek egy szavát se hallotta a tanácsban senki másfél év alatt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Czegő Zoltán
2014. február 14., 08:41

"Nemes Előd volt az elnök. Mondhatnám az operett-slágerrel, hogy nem történt semmi, csak elválunk csendben... Kizártuk a pártból – erre sajtótájékoztatót hívott össze maga a vádlott, azokat mocskolja, akik még ma is fedezik feddhetőségeit.

A párt kizárta, ám ő maradni akar tanácsosként. Dolgozni akar rendületlenül a pártért, maradni akar képviselőként, ő, akinek egy szavát se hallotta a tanácsban senki másfél év alatt.

Nyilatkozata szerint az embe­rek, az őt imádó választók egymás sarkára hágva keresik naponta gondjaikkal. Egyik nyilatkozata szerint több szavazatot kapott, mint az egész párt együttvéve. Csinos. Az is lehet, felvonulnak a városháza elé a polgárok. Elfelejtik azt is, hogy a kampány idején ívpapír nagyságú plakát volt (egy napig) Sepsiszentgyörgyön, társas fénykép, azzal annyi. És Nemes nem mozdult. Rendületlenül bízott önmagában. És a párt könyörgött találkozókért, gyűlésekért.

Nemes ma is tudja: bírósággal fenyegetőzött, és kussolunk mi, a tagság, nehogy per legyen. Ezzel én ma sem értek egyet. Beléptem, mert rokonszenves az alapszabály, mert kötelékben akartam szállni népemért, felebarátaimmal. Csak azt nem tudtam, miféle megvezetés történt Nemes Előd uralkodása alatt. Nos, hát vagyunk, annak ellenére, hogy egy „illegalitásban” lappangó párt bambult másfél évvel ezelőtt, éppen a választások idején.

A vádlott vádol. És tudja, miért nem pakoljuk ki vele együtt a viselt dolgait. Ez ad erőt neki, hogy tombolva harcoljon – a maga érdekeiért."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?