// 2026. október 17., szombat // Hedvig
Borbély Zsolt Attila Borbély Zsolt Attila

Újabb átütő Fidesz-győzelem

// HIRDETÉS

Az idei három választás, s különösen a legutóbbi, az önkormányzati, mely most vasárnap zajlott, csattanós választ adott megannyi támadásra, rágalmazásra, félremagyarázásra.

(Külön)Vélemény

Szerző: Borbély Zsolt Attila
2014. október 14., 06:51

„(Ne feledjük, a kampány finisében még Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét is előszedték, aki bevetette a retorikai nehéztüzérséget, ami hosszú időn át olyan hatékonyan működött: leantiszemitázta Orbán Viktort. Kunhalmi Ágnes kampány-klipjében gyermekek szájába adták »Semjén Zsolt lovas szobrának« s a »Margit szigeti Orbán atomerőműnek« a beteges lázálmát.) Most pedig azt próbálják mantrázni, hogy alacsony volt a részvétel, és a többség otthon maradt, de fanyalgásuk inkább szánalmat keltő, mint meggyőző.

A vezető kormánypárt győzelme totális: minden megyei közgyűlésben masszív Fidesz többség van, a fővárosban 23 kerületből 17-ben nyert a Fidesz, ami kétharmados többséget jelent a fővárosi közgyűlésben. A jelentősebb városok zöme megmaradt a fideszes vezetés mellett, országos összesítésben a pártok közül toronymagasan a Fidesz szerezte meg a legtöbb település polgármesterségét.

Nemzetben gondolkodó emberként jó érzés volt a budapesti eredményvárón elmondott miniszterelnöki és főpolgármesteri köszöntőt meghallgatni, mind Orbán Viktor, mind Tarlós István ugyanarra mutatott rá: úgy tűnik az eredmények fényében, hogy Budapest a nemzet fővárosa, nem is olyan liberális város, mint hinnénk, a budapestiek is örvendeni tudnak a jó értelemben vett rendnek."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.