A zászló fontos, de csak szimbólum, a lényeg a hit és az önbizalom. A kitartó remény. Amit elveszíteni akkor sem szabad, amikor a zászlót kibontani nem engedik.
„A minap „megdönthetetlen” bizonyítékkal állt elő egy jótét lélek, a Képes Krónikában bukkant rá. Kálti Márk, a krónika feltételezett szerzője 1360 táján egy akkor már sok száz éves székely legendát jegyzett le, amely bizonyára ősidők óta élt a nép száján, benne volt a köztudatban: „Ezek a székelyek azt tartották, hogy Csaba odaveszett Görögországban; ezért mondja máig a nép általában: Akkor térj vissza, amikor Csaba Görögországból.” Az amatőr kutató kiemeli: már a 14. században létezett a hun eredettudat a székely nép körében, hiszen Attila király kisebbik fiától, Csabától származtatják magukat, aki innen ment el, de soha nem jött vissza. És hova is ment? Hát pontosan Görögországba, helyesebben Bizáncba – Kálti Márk idején már Görögországként neveztetett a rég letűnt Keletrómai Birodalom ama része. Tehát a keletről-nyugatról egyaránt szorongatott Csaba királyfi Bizáncba menekült tizenötezer fegyveres hun vitézével, ahol akkor egyik közeli rokona uralkodott.
„Nem volt szükségük őseinknek ehhez könyvekből vett divatos elméletekre, mert hiszen ez a tudat mindig is ott élt Atilla ideje óta nagyapáink, nagyanyáink meséiben, mondáiban” – fogalmaz az öntudatos krónikakutató, majd büszkén jelenti ki: „Vagyis ez a krónikai közlés a nép száján, például Erdővidéken még ma is élő ősi Atilla-, Csaba- és Rika-mondáink eredetiségét támasztja alá. Sőt most már szinte kijelenthető: igazolja is! Na és mi következik ebből? Nem több és nem kevesebb, mint az, hogy a székelyek a hunok maradéka volt akkor, és az most is, tehát egyszerűen a Székelyföldön élt tovább a dicső hun birodalom egy töredéke e maroknyi nép által.”
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.

„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)

Patkányozik a kormányfő, patkányozik a legutóbbi parlamenti választásokon győztes párt fője, patkányozik egy helyi főnököcske. És persze, patkányozós kommentektől nyüzsög a közösségi média kommentmocsara.

A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.

Tegyük le a fegyvert a lövészárokban és nézzük meg, mit mond a matek, avagy a magyarországi országgyűlési választások eredményei az erdélyi magyar csendes többség szemszögéből.