Egy szervezet megújításához teljesen le kell rombolni a régit, elseperni annak minden porát, és alapjaiból építeni egy másikat.
„Az RMDSZ valamennyi megyei vezetője, de Kelemen Hunor szövetségi elnök is azt nyilatkozta, hogy sikeresek voltak a vasárnapi választások. Annak ellenére, hogy a szavazati joggal rendelkező egymillió magyarnak mindössze egyharmada ment el választani, amit inkább lehetne hitelvesztésnek nevezni, mint sikernek. Ugyanilyen sikernek könyvelte el az RMDSZ a 2012-es parlamenti és helyhatósági választásokat is, akkor az volt a siker (?), hogy Szatmár megyében elvesztették a megyei tanács elnöki tisztségét, valamint a szatmárnémeti és a tasnádi a polgármesteri széket. Akkor az RMDSZ-vezetők azt nyilatkozták: elkezdődik a lassú építkezés. Aki a kevésnek nem tud örülni, az a sokat nem érdemli — tartja a mondás, mi viszont már ott tartunk, hogy a semminél alig többnek is örülünk.(...)
Egy szervezet megújításához teljesen le kell rombolni a régit, elseperni annak minden porát, és alapjaiból építeni egy másikat. Egy olyan képviselet kellene, mely közvetlenül nem vesz részt a politikában, mely ahelyett, hogy az erdélyi magyarok szavazatait viszi Bukarestben vásárra, a közösség valódi problémáira figyel, és ezekre igyekszik megoldásokat találni."
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
Ro-Mánia a köbön! Ha valakinek van felesleges pénze, így dobhatja ki, avagy hogy nyert új értelmet a hazai szakkifejezés, miszerint viața bate filmul (az élet még a filmet is lekörözi).
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.