// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Borbély Zsolt Attila Borbély Zsolt Attila

Saját út vagy gyarmati státus?

// HIRDETÉS

Bethlen Gábor politikájában is az volt a zseniális, hogy két birodalom határmezsgyéjén egyensúlyozni volt képes az érdekszférák között, a saját érdek érvényesítésének jegyében. Az Oroszországgal kötött egyezség az első komoly lépés az elvi síkon már évekkel ezelőtt meghirdetett irányban.

(Külön)Vélemény

Szerző: Borbély Zsolt Attila
2014. január 27., 08:51

„Gyurcsány Ferenc integrálása és az önmagukat sikerrel lejárató eszmetársainak – például Kuncze Gábor – listára való felvétele kettős haszonnal jár. Egyrészt aligha hoznak szavazatot, a most Bajnai mellett dolgozó ex-LMP-s Szigetvári Viktor szerint is csak a kampány dolgozhatja le azt a hátrányt, amit Gyurcsány személye jelent – a Századvég felmérése szerint is a választók 72 százaléka nem szavazna olyan pártszövetségre, amely Gyurcsányt indítja. Másrészt „domesztikálja” Gyurcsányt, az egyetlen politikust, aki nyíltan hirdeti, hogy megvonná a határon túli magyarok szavazati jogát, s aki, ha külön indul, jó eséllyel erre építené kampányának egy részét, akárcsak 2002-ben és 2004-ben.

A volt miniszterelnök számára semmi nem szent, és mint bizonyította, semmiféle gátlás nincs benne, ha a nemzeti értékek és érdekek megtaposása hasznosnak tűnik a klikkérdek szolgálatában. Senkinek nem hiányzik ismét egy, a határon túli magyarok ellen hangolt, a nemzetet összetartó érzelmi kötelékek szétszabdalására törekvő kampány, amiből már többször is ízelítőt kaptunk.

A választás tétje, hogy melyik erőcsoport kerül többségbe. A Fidesz fémjelezte politikai konglomerátum, amelyet Orbán Viktor egyelőre kézben tart és nemzeti tartalommal tölt fel, vagy a magát megtévesztő módon baloldalnak tituláló, valójában azonban az emberek bérrabszolgává züllesztését célzó, globalista gyarmatosítást elősegítő komprádor elit? Más szóval a középtávú magyar jövőt asaját út határozza meg – a saját érdek minél nagyobb figyelembe vétele mellett, bizonyos rendszerhibákkal, amit megtapasztalhattunk az utóbbi négy évben –, vagy a gyarmati státus, a globalizáció kiteljesedése Magyarország felett?"

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.