Hiába érettségizik magas osztályzattal román nyelv és irodalomból, nem sokra megy, amikor egyszer csak nem verset kell elemeznie, vagy nem egy összetett mondat ágrajzát kell felrajzolnia, hanem venni akar egy kiló sertéstarját.
„Az oktatási reform fokozatos gyakorlatba ültetésével egyre bővül azoknak az évfolyamoknak a köre, amelyek idegen nyelvként tanulják a románt, így nem kell majd arra hivatkozniuk, hogy egyetlen Eminescu-versben sem szerepelt a szó, amikor merőkanalat vagy éppen szemétlapátot akarnak vásárolni, vagy vendéglői étkezéskor kérnék a kisleltárt.
Bár hosszú évtizedeket késett a lépés, a lényeg, hogy végre a Dâmboviţa partján is belátták, nem lehet valakinek második anyanyelve az állam nyelve, főleg ha többségi környezetben nő fel, s amíg Kolozsvárra nem kerül egyetemre, szinte nincs is akihez románul szólnia, akivel a mindennapi szavakat elsajátítania, gyakorolnia. Hiszen hiába érettségizik magas osztályzattal román nyelv és irodalomból, nem sokra megy, amikor egyszer csak nem verset kell elemeznie, vagy nem egy összetett mondat ágrajzát kell felrajzolnia, hanem venni akar egy kiló sertéstarját.
Üröm is vegyül azonban az örömbe. (Miért is menne valami végre zökkenőmentesen?) Igazi kísérleti generáció kerül ki hamarosan az elemiből: a most harmadik osztályosok azok, akik első perctől az új tanterv szerint tanulnak, ám ehhez nincs tankönyvük, így a tanítókon múlik, hogyan töltik meg tartalommal a felvázolt paramétereket. Egyszerűen nem tudjuk felfogni, hogy miért csak utólag kerülnek ki a nyomdákból azok a könyvek, amelyekből tanítani kellene."
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.

A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.