Félő, a jövő évi választási kampány adakozási lázában a kormánnyal elszalad a szekér, és olyan bérnövelési spirálba kergeti a költségvetést, amely megnyomoríthatja a versenyágazatok cégeit.
„December elsejétől 15 százalékos béremelésben részesülnek az oktatásban dolgozok. Több mint háromszázezer alkalmazott. Az idén ez már a harmadik korrekció, így összességében negyedét meghaladó bérkiegészítést kapnak év végéig a tanügyi alkalmazottak. Nem sok, de nem is kevés. Főleg ha az 1,7 milliárd lejnyi plusz költségvetési terhet nézzük.
Akik kapják, azoknak „természetesen” nem elég, hisz úgy érzik, nekik több járna. Erről csak az a régi huncut mondás tolakszik a gépbe, hogy járni járna, de nem jut. Félő, a jövő évi választási kampány adakozási lázában a kormánnyal elszalad a szekér, és olyan bérnövelési spirálba kergeti a költségvetést, amely megnyomoríthatja a versenyágazatok cégeit. De maradjunk csak az oktatásnál, amely sokkal több sebből vérzik, minthogy ez a fizetésemelés gyógyír lehetne számára. Kezdve a széljárásváltozásokkal – vagyis a tanügyminiszter- vagy kormányváltással – változó tanrendfelborításokkal, a tanulók túlterheléséből fakadó eredménytelenségekkel, a tankönyvmizériával, el egészen a lejáratott, ellehetetlenített szakoktatásig és nem utolsósorban a pedagógushiányig.
Félreértés ne essék, nem a katedrakoptató kényszerpályásokról beszélünk, hanem a pedagógusi képességekkel és elhivatottsággal megáldott tanárokról, tanítókról. A ritka kivételektől eltekintve, ma nagyon kevés pedagógusi vénájú egyén dolgozik a tanügyben. És a rendszernek ez a legnagyobb rákfenéje. Nem vonzó ez a pálya sem anyagi, sem társadalmi megbecsülés szempontjából. A mostani bérkorrekció sem fog ezen változtatni. Csak egy hosszú távú, minden politikai alakulat által támogatott oktatási-nevelési stratégia életbe ültetése lenne a megoldás."
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.

Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.

Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”

Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.

„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”