// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc
Bodolai Gyöngyi Bodolai Gyöngyi

Óvodák helyett börtön

// HIRDETÉS

Miközben félbehagyott óvodák továbbépítésének lehetőségeit keresem, tegnap reggel a híradásokat nézve rádöbbentem, hogy valójában nem is óvodákra, hanem börtönökre van szükség ebben az országban.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bodolai Gyöngyi
2014. június 20., 08:31

„A nagykorrupció mindent behálózó hínárjában ugyanis lassan nem lesz olyan ismert közéleti tisztségviselő, akire ne lehetne valamilyen kisebb vagy nagyobb visszaélést rábizonyítani. Mellettük szinte eltörpül a zsebekre, lakásokra, gépkocsikra stb. szakosodott, sikkasztásra vetemedett »kisstílű« tolvajok serege, akik a romániai büntetés-végrehajtási intézetek visszajáró albérlőinek számítanak. A politika, a labdarúgás, a helyhatósági irányítás s a biznisz mélyvizeiben úszó »nagyhalak« kezén milliók fordulnak meg, s az alvilág úgy fonódik össze a politikával, hogy Caragialét, ha feltámadna, világraszóló tragikomédiák megírására ihletné. A legutóbbi »gumicukor«, amivel az elektronikus és az írott sajtó teleszórta a közvéleményt, az államelnök testvérének a nevéhez fűződik. (…)

Az ügyészi státusban tetszelgő kormányfő pedig, aki sikeresen kimentette magát a plágium vádja alól, tegnap reggel már az államelnök lemondását kérte. Ha mindezek után tanulságot kellene megfogalmazni, a lényeg mindössze annyi lenne, hogy a hatalom már régen nem közérdeket szolgál ebben az országban, ahol korrupció tenyészik a parlamenti tisztségek védelmet nyújtó paravánja mögött. Ezért adózhatunk nagy-nagy tisztelettel a kivételeknek. A jövőbeli kilátás pedig az elit elítéltek befogadására alkalmas luxusbörtönök építése vagy az immunitást nyújtó tisztségek számának további növelése lehet.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?
Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.