// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede
Benedek István Benedek István

Össztűz alatt

// HIRDETÉS

Afelől nincs kétség, hogy ők is tudják, a maradék hitelességük is rohamosan fogy minden egyes nappal, amit a kormányfő még a hatalomban tölt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Benedek István
2015. szeptember 22., 08:33

„Esemény volt tehát bőven, az elemzők sem unatkozhattak, akik jó része úgy vélte, a nagyobbik kormánypárt dilemmája, hogy miként tudna megszabadulni a miniszterelnöktől úgy, hogy közben a kormányrudat ne engedje ki a kezéből.

Mert afelől nincs kétség, hogy ők is tudják, a maradék hitelességük is rohamosan fogy minden egyes nappal, amit a kormányfő még a hatalomban tölt. Az őt váltott ideiglenes pártvezér is beismerte a nyilvánvalót, mert amit művelnek, azt már nem lehet kommunikációs fogásokkal magyarázni. Alig fél éve döntöttek úgy, hogy menesztik a korrupciónak még csak a gyanújába is keveredett embereiket, erre fel a párt vezetését egy gyanúsítottól – azóta már vádlott – egy elsőfokú elítélt vette át időközben. Októberben új vezért választanak, az eddigi sorminta alapján csak csíkos ruhát viselő jelölt jöhet számba.

Az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal igyekszik leplezni kétbalkezességét. Mert hogy a kormányfő összeütközésbe került a törvénnyel, azt már hónapok óta tudják, és azóta bőven lett volna alkalom fogást is találni rajta, ha meglenne az ehhez szükséges rátermettség az ellenfelekben, az elszalasztott lehetőségekből elég csak a sok vitát kiváltott adótörvénykönyvet említeni.

Talán a bizalmatlansági indítvány elfogadásához szükséges szavazatszám összegyűjtéséhez is próbál némi hátszelet adni az új amerikai nagykövet beiktatási procedúrájának időzítése. Három éve nem volt nagyköveti rangú vezetője a bukaresti amerikai külképviseletnek, a diplomata már szerdán letette az esküt a jenki külügyér jelenlétében, és tegnap adta át megbízólevelét a román elnöki palotában, melynek lakója két nap múlva készül amerikai látogatásra, ahol az ottani alelnökkel is találkozni fog. Túl sok lenne egybeesésnek, hogy pont a kormányfő perének első tárgyalási napján üzenjen románul a korrupcióellenes harc fontosságáról a világ vezető nagyhatalmának új bukaresti képviselője. Ez gesztusként azt is jelezheti, hogy a nagy testvér unja már az orosz medve árnyékában leledző egyik legfontosabb szövetséges országában zajló kínos komédiát."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.