// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália
Bakk Miklós Bakk Miklós

Obama-effektus következett be Romániában

// HIRDETÉS

Mit várhatunk Klaus Johannistól erdélyiként és magyarként? A romániai elnökválasztási eredményeket gyorselemeztük a politológussal.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bakk Miklós
2014. november 17., 18:09

Az összes közvélemény-kutatás Ponta viszonylag fölényes győzelmét jelezte előre. Mi történt az elmúlt hetekben, miért fordult a kocka?

Azt hiszem, a közvéleménykutatások többé-kevésbé helyesen mutatták a helyzetet. Ez pedig az utolsó pár napban fordult meg ennyire, egyfajta hólabda-hatás, lavina-effektus volt megfigyelhető, elsősorban a tüntetések és a közösségi hálózatok hatására. A lavina a külföldi románoktól indult: ennek a viszonylag fiatal csoportnak a sűrűn szőtt közösségi hálóján indult el változás. Azt hiszem, a PSD lebecsülte ennek a rétegnek a mobilizációs erejét. Olyanszerű változás volt ez most, mint amilyen az Egyesült Államokban Obama 2008-as kampányakor bekövetkezett.

Az RMDSZ-nek sikerült – immár nem először – rossz lóra tennie, és szembemenni választói többségének akaratával. Lesznek-e ennek következményei, és hogyan lehet kezelni ezt a helyzetet? 

A magyarok jelentős többsége Johannisra szavazott, ennek egyik oka – véleményem szerint – egyfajta ösztönös erdélyiség. A legfontosabb üzenet, amit az RMDSZ innen kapott, az az, hogy nem tekinthet el választóinak ettől az ösztönös viszonyítási keretétől az éppen aktuális koalíciós-taktikai számításai alapján. Az RMDSZ nem először szaladt bele ilyen politikai pofonba: 2009-ben Geoană-t támogatta a második fordulóban Băsescu ellenében, miközben a magyarok nagy többsége Băsescura szavazott. Aztán Băsescu leváltási kísérlete, az erre kiírt népszavazás szintén hozott ilyen eredményt. Az RMDSZ-t ez látszólag nem rendítette meg, mert a legfontosabb kérdésben, abban, hogy a magyarságnak rendelkeznie kell parlamenti képviselettel, folyamatosan meg tudta őrizni választóinak a támogatását, ebben a magyar választók többsége mindeddig követte az RMDSZ-t, jóllehet, csökkenő számban. Minden más politikai kérdést – így köztük a mostani államfőválasztást is – azonban a választók külön mérlegelés tárgyává tettek és tesznek. 

Milyen típusú kisebbségpolitikára számíthatunk Johannistól, ha számíthatunk egyáltalán ilyesmire?

A kisebbségek kérdése mint törvényhozási és közpolitikai kérdés elsősorban a parlamentre és a kormányra tartozik. Közvetlenül nem, mert Johannis nem nagyon szólhat bele a kormányzásba. Viszont államfőként közvetítői szereppel rendelkezik az állam és a társadalom között – ezt az alkotmány 80. szakasza írja elő a számára, és ez biztosíthat neki lehetőséget arra, hogy – például – fontos mozgalmakat, civil kezdeményezéseket, köztük kisebbségieket is meghallgathasson, kívánságaikat pedig közvetetíthesse a törvényhozók és a végrehajtó hatalom fele.

Mi várható az új elnök és a kormány viszonyában? Átstrukturálhatja-e Johannis elnöksége a politikai erőviszonyokat?

Bár új korszakot hirdetett meg, nem hinném, hogy Johannisnak sikerül változtatnia. Románia a parlamentáris jellegű demokráciák felé tart. És ha Johannis a Băsescu-féle szerepfelfogással szakítani kíván – amire egyébként alkata is predesztinálja –, akkor kevés változtatási lehetőség marad számára. Úgy hiszem, a direkt beavatkozás helyett a párbeszéd és a közvetítés eszközeihez kell fordulnia, azaz az állam és társadalom, illetve az államon belül a hatalmi ágak közötti közvetítésre kell koncentrálnia.

Mi lesz az Erdély-projekttel? „Túléli-e” a regionális öntudat Johannis győzelmét (hiszen eddig részben épp az erdélyi elnök vágyképe éltette)?

Paradox módon, Johannis győzelme nehezíti az erdélyi mozgalom kibontakozását. Ponta győzelme esetén a frusztráció gyorsította volna fel a mozgalom kibontakozását, szétterülését, most azonban egyfajta várakozásra is számítani lehet. Nehéz most jósolni, de úgy hiszem, elég hamarosan válaszokat kapunk erre a kérdésre. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?
Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.