// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella
Farcádi Botond Farcádi Botond

Nyugat tehetetlensége

// HIRDETÉS

Ismét bebizonyosodott: Moszkva soha nem tett le birodalomépítési ambícióiról, az észak-atlanti szövetséget, Amerikát és az Európai Uniót mégis szemmel láthatóan váratlanul érték az orosz lépések.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2014. április 16., 07:57

„Pedig nem kellett különösebb jóstehetség ahhoz, hogy felmérjék: Putyin aligha nézi majd tétlenül, ha befolyásukat közvetlenül Oroszország határáig, a szomszédos Ukrajnára akarják kiterjeszteni. Ráadásul a kijevi hatalom integrációs törekvéseit sem támogatták elég határozottan a kezdetektől – kicsit olyképpen viszonyultak Ukrajnához, mintha akarnák is, meg nem is, hogy az unió tagjává váljon –, a két érdekszféra között őrlődő, a korrupció és az oligarchák fogságában rekedt ország így lassan a szétesés közelébe sodródott.

Már Krím elszakadását is csak tehetetlenül szemlélték az uniós tagállamok – a szankcióknak nevezett intézkedések már-már a nevetségesség határát súrolták –, és úgy tűnik, sokkal többet a kelet-ukrajnai fejlemények nyomán sem tehetnek, a gazdagabb tagállamok – élükön Né­metországgal – ugyanis nem szívesen mondanának le az Oroszországgal ápolt gazdasági kapcsolatokról.

Túl sokat Amerika sem tehet, ráadásul Barack Obama elnök tekintélyét is megtépázta a szíriai válság – támadják is eleget politikai ellenfelei, a sokkal keményebb, harciasabb külpolitikát szorgalmazó republikánusok.
Sem egységet, sem erőt nem tud tehát egyelőre felmutatni az Ukrajna területi integritásáért síkra szálló Nyugat."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”