// 2024. október 1., kedd // Malvin
Szabó Kinga Mária Szabó Kinga Mária

Nem tudom hogyan kell elköszönni …

Csomagolok. A szerkesztőség már szinte üres, csupaszak a falak, lekerültek róluk a bekeretezett, emlékezetesebb lapszámok, az elismerő és köszönő oklevelek, grafikák, emléklapok.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szabó Kinga Mária
2014. augusztus 01., 08:15

„Aztán meglebbent fejünk fölött Damoklész kardja s bár sokan már azt hitték, két évvel ezelőtt mégsem szűnt meg a Hírlap, csak székhelyet és arculatot váltott. Akkor is csomagoltam. De másfajta csomagolás volt az! Közösen csomagoltunk, közösen folytattuk utunkat az új helyen. Ma viszont egymástól is elköszönünk, nem csak olvasóinktól.„De nem úgy kell most elköszönni, mintha a csapat fele a Földön marad, fele pedig a Holdra utazik” – üzeni Lali kollégám. Igaza van. Viszont én nem tudom, hogyan „kell” elköszönni. Csak megköszönni tudom ennek a kis csapatnak – Bumbuluţ Krisztina, ifj. Fodor Lajos, Romász János, Molnár Jutka, Kovács Eszter, majd Barakonyi Gergő, Bajnai Botond és Pinyte Amália -, hogy egy csapat voltunk.  Csak megköszönni tudom az olvasók, a Szatmár megyeiek s azon túliak támogatását és szeretetét, amellyel kilenc éven át fogadták és vették kezükbe minden reggel a Szatmári Magyar Hírlapot. Nem túlzás, amikor szeretetet írok. Az elmúlt napokban rengetegen kerestek bennünket a megye minden részéről és egy magyar nyelvű napilap megszűnése miatti hitetlenkedő szomorúsággal kérdezték: mit segíthetnek? Mi lesz velünk? Mit tudnának tenni – ők, önök, az olvasók – hogy megmaradjunk?
… Nem tudom, hogyan „kell” elköszönni. Csak megköszönni tudom ezeket a kérdéseket. Csak megköszönni tudom az örömöket, pozitív visszajelzéseket, az egy-egy írásom kiváltotta reakciókat – mint amikor a Szamos parton lakó család érdekében megmozdult szinte az egész város – és a sikereket. Csak megköszönni tudom a bizalmat, amellyel beengedtek otthonaikba és gondolataikba.
Viszontlátásra !"

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro