Még egyet léptünk. A kőkorszak felé. Nem tudom, hogy melyik kormány idején vezették be, s milyen alapelvek nyomán, de elborzadtam a friss tankönyvek láttán.
„Az én időmben Ábécéskönyvből tanult a nebuló. A most frissen kiadott tankönyv címe: Magyar anyanyelvi kommunikáció az I. osztály számára. Megnézem a tartalomjegyzéket: »Mindennapi kommunikációs beszédhelyzetek: párbeszéd, kérdés-felelet, indoklás. A beszéd elemeinek felismerése és jelölése szimbólumokkal: mondat, szó, szótag, hang/betű.« Ha leírnám az ennek hatására bennem megfogalmazódott spontán kommunikációs reakciót, azt a szerkesztő menten kihúzná, így csak annyit jegyeznék meg: úgy lehet, összekavarták a tanítói kézikönyvet az ábécéskönyvvel. (...)
Az első néhány oldalon komplex ábrák (ábrázolatok, rajzok) százféle tennivalóval. A gyermek első reakciója: ha ez a kommunikáció, akkor inkább nem kérek belőle.
Idézem: »A tudás vára előtt állsz. Ha szeretnéd, hogy a várkapu kinyíljon, tanuld meg a mondókát! Betűk, hangok, szavak és mondatok, most már megfejtem minden titkotok.« Az iskolai oktatás első osztályának első napján az első mondókában négy elvont fogalommal találkozik a gyermek (a tudás várát nem is említettem).
A nyomtatott kicsi ’m’ betűnél (kiejtve: ’em’ vagy ’mö’, iskolától és tanítónőtől függően) több rajzocska; a feladat: a kölöknek meg kell mondania, hogy a képen látható izé nevében előfordul-e az ’em’ betű. Az egyik izé rendjel vagy kitüntetés lehet, e két szóban nem fordul elő az ’em’. Ha a rajzoló bácsi medálra gondolt, akkor van. De a rajz nem medált ábrázol. Továbbá: egy átlagos pocolista sem a medállal, sem a rendjellel, sem a kitüntetéssel nem találkozott rövidke élete során.
Meg aztán: míg a gyermek nem tud absztrahálni, analizálni és konkludálni, addig képtelen fölfedezni a ’villamos’ belsejében a ’mö’ betűt. Óriási sikerélményben lesz része, ha a ’medvé’-ben (első betűként, hangként) fölfedezi, azt is csak akkor, ha a tanci ’mmmedvé’-nek ejti.
Kedves barátaim! Nem szidok meg senkit, mert annak semmi hatása nincs. Lőni kellene, meg akasztani, de ezt 1990. január elején letiltották. Nem marad más hátra, mint a régi, jól bevált módszer. Csau elvtárs idején a történelmet az iskolában is tanították, meg otthon is. A nagymamák. Azért, hogy a gyermek tanulja meg: nem minden van úgy, ahogy a tankönyvek írják. Azt is hallom: a II. elemiben tollbamondás alig, szépírás egyáltalán. Nem is lesz ebből írástudó generáció, ha nem vesszük elejét a bajnak!
Nagymamák, sorakozó! Tessék szépen megtanítani az unokákat hangsúlyozva olvasni meg helyesen és szépen írni, mert az ’anyanyelvi kommunikáció’ haszontalanságokról szól."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
A manele jött, szólt és győzött, pontosabban letarolt mindent, amit a tömegszórakozás szintjén letarolhatott. Ehhez valahogy viszonyulni kell. De nem mindegy, miképpen.