Ismét olyan jogszabályt alkottak, amely a nagymenőket hozza előnybe, a kisvállalkozókat és a magánszemélyeket fojtogató adóprést viszont szorosabbra húzzák.
„Nem annyira vállalkozó-, inkább multibarát ez az új adórendszer. Ez abból világos, hogy a nagyobb cégeknek továbbra is a nyereségük után kéne adót fizetni, miközben a legkisebbeket az alkalmazottak számától függően forgalom szerint, illetve átalányadóval is sarcolnák. Ezzel a munkavállalók több mint felének kenyéradóit vágnák pofon, mert a kis- és középvállalati ágazat foglalkoztatja a versenyszféra alkalmazottainak többségét, a nagyobbak és a multik még a harmadát sem. És a kkv-ágazat cégeinek fele sem tudott nyereséget kimutatni például a 2013-ra vonatkozó adatok szerint. Egy tisztességes kormánynak azon kellett volna igyekezni, hogy az eddig is nehéz helyzetben levő kis cégeket támogassa, viszont erről szó sincs, továbbra is marad az az adószemlélet, mely szerint ha a nagymenő okosan könyvel, a profitadót is kikerülheti, a kicsiről viszont lehúzzák a bőrt. A védteleneket ütni mindig könnyű, és ezt a műfajt a mi adópolitikusaink mesteri szinten űzik is.
Azzal sem sokat dicsekedtek az adócsökkentő szózatokban eddig, hogy a tervezetben adott a lehetőség a lakásadók megduplázására, egyes ingatlanadóknak akár az ötszörös emelésére is, ráadásul a gépjárműadók is növekednének. Amíg a parlament a tervezetből törvényt készít, még lehetnek itt változások, de nagyon úgy tűnik, hogy az adófizető a héacsökkentések nyereségénél sokkalta többet fog veszíteni a máshol jelentkező adóemelésekkel vagy azáltal, hogy a kenyerét biztosító kisvállalkozó nyakán még egy jó alaposat szorítanak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ha az adócsökkentések nyomán jelentkező költségvetésibevétel-kiesés nem kompenzálódik a kormány számításai szerint – és miért lenne ez így, amikor bátor kormányosaink számításai menetrendszerűen tévesek szoktak lenni – akkor biztosra vehetjük, hogy vannak még pénzfacsaró ötleteik a tarsolyban. Jövőre két választás lesz, amelyek kampányokkal és osztogatással járnak együtt."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.