Rejtélyes körülmények között detektívregényekben kéne meghalni embereknek, nem a kórházakban. Hogy is van ez?
Nehéz megérteni, vagy akár csak felfogni is, hogy mi folyik a bukaresti Szent Pantelimon kórházban.
Már hónapok óta tudni lehet, hogy valami nincs rendben, hiszen egy ott dolgozó asszisztens még tavasszal jelentette a fölötteseinek, hogy
Természetesen a sajtó élénk érdeklődésére sorra elmondta az összes illetékes, hogy mindent megtesznek az esetek kivizsgálása, a dolgok rendbetétele érdekében. Le is zajlott három belső szakmai vizsgálat az intézményben, egyet maga a kórház, egyet az egészségügyi minisztérium, egyet pedig az orvosi kamara kezdeményezett.
Mindhárom azzal a megnyugtató eredménnyel zárult, hogy
meg lehet nyugodni, tovább lehet menni, nincs itt semmi látnivaló.
A bukaresti ügyészég azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és addig vizsgálódott, amíg kiderült, hogy rohadtul nincs rendben semmi abban a kórházban.
Az eset nyomán máris előzetes letartóztatásba helyeztek két orvosnőt, akiket azzal vádoltak meg, hogy előre megfontolt szándékkal drasztikusan lecsökkentették egyes betegek – akiket szerintük már „nem volt célszerű” életben tartani – noradrenalin-adagját,
Nem sokkal később bejelentették (az ügyészek), hogy az üggyel összefüggésben öt további, a kórházban elhunyt beteg exhumálását kérik, kedden pedig az került nyilvánosságra, hogy az időközben lemondott korábbi vezetők helyére ideiglenesen kinevezett menedzsert már a hivatalba lépésének első napján (hétfőn) arról értesítette az egyik ápoló, hogy a csatlakozóból kihúzva találta az egyik beteg infúziós pumpáját, amely a gyógyszerek megfelelő adagolásáról gondoskodik. Az esetet az új menedzser továbbította az ügyészség felé.
Nehéz lenne a nyomozás jelenlegi állása mellett kitalálni, hogy mi áll ezek mögött a meghökkentő esetek mögött. Ha puszta hanyagságról van szó, már az nagyon rossz, ha pedig ennél is döbbenetesebb a helyzet, ha valóban előre megfontolt módon tettek el láb alól egyes „nem kívánatos” betegeket, az beláthatatlan következményekkel járhat az amúgy is sok sebből vérző romániai egészségügyre nézve.
A koronavírus-járvány óta ugyanis – ahogy ez minden hasonló járvány után megfigyelhető –
amelyek az orvosokat gonosz, eleve rossz szándékú, a „háttérhatalom”, esetleg egyes titkos szervezetek, oligarchák zsebében lévő, azok ördögi terveit végrehajtó droidokként próbálják feltüntetni, és ha mindezt rávetítjük a mi balkáni realitásunkra, ahol a rendszerszintű hibák, az ágazat alulfinanszírozottsága, a korrupció miatt már korábban sem igen hittek az emberek az egészségügyben, akkor beláthatjuk, hogy még veszedelmesebb a probléma.
És akkor még jönnek az ilyen esetek, amelyek sokak szemében automatikusan igazolják a nevetséges összeesküvés-elméleteket,
A saját családomon volt alkalmam megfigyelni ezt a hatást. Egyik családtagomnak nemrég egészségügyi problémái adódtak, és mivel az orvos nem tudta azonnal megmondani, hogy pontosan mi a páciens baja, hanem további vizsgálatokat kért, majd egy másik orvos egyszerűen „valami gyógyszereket” írt fel (!), ahelyett, hogy „segített volna”, hiszen „ez a dolga”, minden családtagom elkezdte zsigerből szidni az orvosokat és az egészségügyi rendszert.
Azonnal elkezdődött a kovid alatt sajnos már megszokott diskurzus arról, hogy ezek az orvosok „nem tudnak semmit”, „csak találgatnak”, felírják a gyógyszert, „ha kell, ha nem”, de azok „úgysem segítenek”… „Minek is kapják a fizetésüket?”. És így tovább.
Mi következik? Visszatérünk a hagyományos gyógyászathoz, elővesszük a jó öreg gyógyteákat, a ráolvasást, elmegyünk az ortodox pópához, hogy némi pénzért űzze ki belőlünk az ördögöt? Esetleg teljesen elmerülünk az új keletű keleti divatspiritualitásban, a csakráktól, a feng shuitól várva az örök életet?
Nehéz lenne most megmondani, hogy mi következik. Mint ahogy azt is nehéz lenne megmondani, hogy mi az isten folyik a Szent Pantelimon kórházban.
De ezt az esetet alaposan ki kell vizsgálni, és talán ennek kapcsán nem ártana végre nyilvánosan elbeszélgetni azokról a rendszerszintű problémákról is, amelyek idáig vezettek, vagy amelyek korábban a Colectiv-tragédia utáni gyalázatos eseményekhez vezettek, amikor kiderült, hogy a román egészségügy egyszerűen nincs felkészülve az életveszélyes égési sérüléseket szenvedett páciensek kezelésére.
Mert ilyeneknek nem lenne szabad többé megtörténniük…
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.