// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid
Szüszer-Nagy Róbert Szüszer-Nagy Róbert

Mi a SZAR?

// HIRDETÉS

Felmerül a kérdés, hogy milyen társadalmi vitát lehetne lefolytatni egy olyan dokumentumról, amelynek hülye a címe, az első cikkelye pedig nagyon kínos.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szüszer-Nagy Róbert
2014. szeptember 26., 15:06

A romániai Székelyföld autonómia statútuma – ez a címe a dokumentumnak, amelynek már több mint egy hete uralnia kellene a közbeszédet, lázban kellene tartania mindenkit. De nem. A társadalmi vita helyett egyelőre csak alpári hangvételű vitát sikerült generálni. Nem véletlenül.

Kemény erőfeszítés komoly arccal végigolvasni a tervezetet és átérezni, hogy a szövetség szakértői mennyire odatették a csontot, amikor korszakalkotó megfogalmazásban határozták meg mindazt, amit akarunk, az autonóm Székelyföldet. Nehéz úgy olvasni a statútumot, hogy közben ne röhögjünk ordítva.

Már a fent idézett cím sokat elmond az egészről. Így mindjárt az elején el van oszlatva minden kétely: a romániai Székelyföldről van szó, nem pedig a szlovákiai vagy az algériai Székelyföldről. Azt ugorjuk át nagystílűen, hogy az autonómia statútum normális körülmények között egybeírandó. Figyeljünk inkább egy kicsit a tervezet 1. cikkelyére: »Az egységes és oszthatatlan Román Államon belül, Kovászna, Hargita és Maros megyei közigazgatási egységekből, a helyi autonómia Alkotmányban lefektetett elve és jelen Statútum alapján létrejön a jogi személyiséggel rendelkező, Székelyföld Autonóm Régió.« Vagyis létrehoznák a SZAR-t. Ügyes. Ezért érdemes volt ennyi ideig várni, érdemes volt türelmesnek lenni. Látszik, hogy okos, értelmes, megfontolt, körültekintő és odaadó emberek kezében van a sorsunk. Hát persze.

Felmerül a kérdés, hogy milyen társadalmi vitát lehetne lefolytatni egy olyan dokumentumról, amelynek hülye a címe, az első cikkelye pedig nagyon kínos. Amely ráadásul olyan, mintha román nyelvről fordították volna magyarra. A Google-fordító segítségével.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.