// 2025. augusztus 24., vasárnap // Bertalan
Farkas Réka Farkas Réka

Megfélemlítésre játszanak

// HIRDETÉS

A román hatalom kisebb-nagyobb székelyföldi helytartói máris munkába lendültek, egyik magyarellenes intézkedésük követi a másikat.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2014. január 30., 08:16

„Mindent megpróbáltak a hatalom képviselői, hogy eljelentéktelenítsék a tavalyi két nagy székely megmozdulást: a márciusi marosvásárhelyi Székely Szabad­ság Napját és az október végi nagy menetelést. Mélyen alábecsülték a résztvevők számát, pár ezret hazudtak harmincezer helyett, a menetelés 120 ezres tömegét pedig 15 ezerre zsugorították.

A mostani akadékoskodás, a folytatásként tervezett újabb marosvásárhelyi tömegrendezvény meggátolásának szándéka jelzi, pontosan tudják, milyen sokan voltunk, és nagyon tartanak attól, hogy még többen leszünk, egyre jobban erősödik a székelység önrendelkezési harca, mind többen és többen hajlandóak akár száz kilométereket is utaz­ni, hogy egyértelműen kinyilvánítsák a közösségi akaratot.

Egy dologgal, úgy tűnik, nem számolnak: a szellem már kiszabadult a palackból, valami elkezdődött, és ez sem hatósági tiltással, sem fenyegetéssel, sem megfélemlítéssel nem megállítható"

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból
Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet
Főtér

Arról, hogy erdélyi magyarként miért nem engedhetjük meg magunknak a gyűlöletet

Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Tizennyolc éves fiatal halt meg, amikor három embert maga alá temetett a ház
Székelyhon

Tizennyolc éves fiatal halt meg, amikor három embert maga alá temetett a ház

Tizennyolc éves fiatal vesztette életét az Argeș megyei tragédiában, amikor egy épület tetőzete három emberre omlott a péntek esti viharban.

// még több főtér.ro
Erdély a magasban
2025. augusztus 20., szerda

Erdély a magasban

Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.

Erdély a magasban
2025. augusztus 20., szerda

Erdély a magasban

Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.

Ion Iliescu, az igazi rendszerváltás sírásója
2025. augusztus 06., szerda

Ion Iliescu, az igazi rendszerváltás sírásója

„Megtörte egy egész generáció lendületét, rezignáltságba, cinizmusba, keserűségbe taszítva azokat, akik rájöttek, hogy a rendszerváltásnak nevezett 1989-es mozzanat elszalasztott esély, hamvába holt lehetőség.”