Ha továbbra is magyarként akarunk élni a szülőföldünkön, ezt a várost feladni nem szabad, bármi áron meg kell tartani!
„Az elcsatolt területek közül talán Erdélyben folyik a legádázabb hadjárat ellenünk, ezúttal azonban nem a legyőzésünk, hanem teljes visszaszorításunk érdekében. Ezt pedig nem halált osztó fegyverekkel, hanem a tudatunkat fertőző hazugság, megtévesztés és rágalom, valamint a létünket ellehetetlenítő félrevezetés, gyűlöletkeltés és betelepítés által próbálják megvalósítani. Stratégiájuk pedig bevált, ugyanis a ránk szabadított bizonytalanság és félelem, gazdasági ellehetetlenítésünk, illetve önbizalmunk és önbecsülésünk megrendítése elvándorlásunkhoz, önfeladásunkhoz és beolvadásunkhoz vezetett.
Már alig vagyunk, és mégsincs megállás, hiszen annak ellenére, hogy például Szatmárnémetiből, Nagyváradról és Kolozsvárról szinte teljes egészében kiszorítottak minket, továbbra is szűkítik az életterünket, miközben a lélekszámunk is vészesen apad. Így vált Marosvásárhely egy olyan frontvárossá, melynek birtoklásáért immár negyedszázados elkeseredett harc folyik. Persze nem véletlenül, hiszen miután Székelyföld fővárosa elesik, szabad az út a még mindig általunk belakott terület belseje felé. Éppen ezért, ha továbbra is magyarként akarunk élni a szülőföldünkön, ezt a várost feladni nem szabad, bármi áron meg kell tartani!
2015. március 10-én 16 órakor tehát minden székelynek a marosvásárhelyi Postaréten van a helye, hogy együtt róhassuk le kegyeletünket a szabadságunkért életüket áldozó hőseink emléke előtt. Feltett szándékunk megvalósításában pedig minket hatalmi önkény, félelem vagy közömbösség meg ne akadályozhasson! És ha személyes okokból valaki mégsem tarthat velünk, azt a településéhez legközelebb zajló megemlékezéssel egybekötött tiltakozásra szólítja a kötelesség, mert most rajtunk a sor, hogy megvédelmezzük népünket, kiharcoljuk jogainkat és biztosítsuk a magyar jövőt!"
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.

A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.