Oprea volt, aki óriás zászlót bontatott Székelyföldön, de benne van minden kisebbségi jog visszavonását vagy meg nem adását célzó akcióban, mert ennek a gyülevész hadnak egy közös törekvése van, az ország teljes románná tétele.
„»Az ország szégyene, hogy egy olyan politikus, mint Gabriel Oprea – ő az UNPR vezére –, ha csak ideiglenesen is, román kormányfő lehetett« – írta a publicista C. T. Popescu.
Ez a kommunista világban a nacionalista tisztiiskolában nevelkedett baragáni férfi, akit csak lehetett, kiszolgált, s így vitte fel szinte villámszerűen a négycsillagos tábornoki rangig. Pedig életében nem szagolt puskaport, nem volt semmilyen hadszíntéren, mivel hadtápos tiszt volt, gatyatábornoknak nevezték el az újdondászok. Emil Constantinescu Románia csillagát tűzte a mellére, Ion Iliescu a hűség lovagjává ütötte, Traian Băsescu – a generális saját bevallása szerint is – a szocdemek elárulásáért rakta a vállára a negyedik csillagot. De jó esélye van, hogy csatlakozva a liberálisokká festett valahai demokrata pártiakhoz, Klaus Johannis is „méltassa” majd a ténykedését. Pontosabban, ahogy Oprea fogalmazott: »a nemzet érdekeinek« állandó figyelembevételét.
A szedett-vedett társaság, miután összegyűjtötte a nacionalista pártok maradványait, most a Dan Diaconescu-féle csoportosulás vezér nélkül maradt embereit is maga mellé vette. És sajnos, ez a kukapárt mind hangosabb lesz, s vezetője jelenleg a túlzottan nacionalista hangok egyik szószólója a parlamentben. Ő volt, aki óriás zászlót bontatott Székelyföldön, de benne van minden kisebbségi jog visszavonását vagy meg nem adását célzó akcióban, mert ennek a gyülevész hadnak egy közös törekvése van, az ország teljes románná tétele."
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.
A krokodil képes napokig mozdulatlanul várni a zsákmányra. Jól rejtőzködik, türelmes, és ritkán hibázik.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.
Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.
Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?
Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.