// 2025. június 1., vasárnap // Tünde
Ambrus Attila Ambrus Attila

Ki tudja, merre?

// HIRDETÉS

Noha a legutóbbi népszámlálás előzetes adatai szerint az erdélyi magyar lakosság fogyása a románság apadásához képest arányaiban kisebb volt, az utóbbi években nőtt az elvándorlási kedv.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ambrus Attila
2014. október 23., 07:54

„Ma még nem kell elhallgatnom, hogy a kettős állampolgárság – amely jár és megillet – lehetővé tette az újabb vajdasági kivándorlást, amely a délszláv háború idején tapasztaltnál is nagyobb mértékű, legalábbis délvidéki barátaim szerint. És nem elsősorban Magyarország a modern aranyélet-keresők Eldorádója...

Nem kell elhallgatnom, hogy hivatalosan is igazolták: 2013 elején mintegy 350 ezer olyan anyaországi magyar élt a világban, akik 1989 után hagyták el otthonukat. A folyamat 2000 óta gyorsult fel és 2013-2014-ben sem lassult. A Nyugaton élő magyarországi magyarok közel kétharmada negyven év alatti és egy harmadik diplomás, szemben a 18 százalékos anyaországi aránnyal.

Nem kell elhallgatnom, hogy noha a legutóbbi népszámlálás előzetes adatai szerint az erdélyi magyar lakosság fogyása a románság apadásához képest arányaiban kisebb volt, az utóbbi években nőtt az elvándorlási kedv. A székely falvak fiataljai mennek – egyelőre csak – munkát vállalni idegen földeken. És mennek a diplomások. Akiknek a budapesti ideiglenesnek remélt mosogatói állás is nagyobb perspektívát kínál, mint idehaza a kezdő tanári.

Akik elmentek, azoknak csak kis százaléka kíván hazatérni. Minél többet él valaki külföldön, annál valószínűbb, hogy soha nem települ vissza.

Az el- és visszaköltözés nemcsak az agyelszívás, hanem a demográfia szempontjából is sarkalatos kérdése a magyarságnak. Fokozottan az a kisebbségi erdélyi magyar társadalom számára. Nem kellene beszélni róla? Legalább annyit, mint a székely zászlónkról?

Igaz, a migráció nem köthető a kormányokhoz, ám a politikai képviseletnek foglalkoznia kell vele. Megoldásokat kell találnia a jól fizetőmunkahely-teremtésre, a családvédelemre, az oktatás minőségének biztosítására. Ha ezt nem teszi meg, később kiderülhet, hogy a többség által immár elismert Terra Sicolorum szinte lakatlan föld, egykori lakói pedig ki tudja, hol éneklik harsányan, hogy Ki tudja merre..."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Katasztrófa közeleg a parajdi sóbányában – hírek kedden
Főtér

Katasztrófa közeleg a parajdi sóbányában – hírek kedden

Călin Georgescu ellen pedig már fasiszta eszmék hirdetése miatt is eljárás folyik.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél
Krónika

Parajd: megsemmisülnek a mélyben lévő sókészletek, a Salrom a kitermelés és a turizmus újraindításáról beszél

Tönkrementek a mélyben levő sókészletek a parajdi sóbányában, de az Országos Sóipari Vállalat (Salrom) szerint mindent elkövetnek, hogy újraindítsák a sókitermelést és a turisztikai tevékenységet egyaránt.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

// még több főtér.ro
Mi az egyenlőbbség és hogyan valósítsuk meg?
2025. május 27., kedd

Mi az egyenlőbbség és hogyan valósítsuk meg?

Ez az írás egy pamflet, cselekménye kitalált történeten alapul, szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a szenzi transzilván valósággal csupán a véletlen műve. Nevetni azért (még) szabad rajta.

Ki kérjen bocsánatot az erdélyi magyaroktól?
2025. május 22., csütörtök

Ki kérjen bocsánatot az erdélyi magyaroktól?

Az erdélyi magyarok nagy többsége abban az abszurd helyzetben is Nicușor Danra szavazott volna, ha Orbán és az RMDSZ is kifejezetten és erőteljesen George Simion támogatására buzdított volna.

Elnökválasztás az őrület határán
2025. május 16., péntek

Elnökválasztás az őrület határán

Nekünk kell döntenünk, nem Budapestnek, Brüsszelnek, Washingtonnak vagy Moszkvának. Kicsit tragikus, hogy azok munkáját is el kell végezzük, akiknek a dolga lett volna, hogy ezt a helyzetet megelőzzék.