Megszokhattuk, ha Băsescuról van szó, bármire számíthatunk, sőt, annak ellenkezőjére is.
„Nem véletlen, hogy Băsescu az elmúlt napokban ismét előkapta a magyar kártyát, s követelte, az RMDSZ-szel kötött megállapodás részleteit iktassák a kormányprogramba, ne utólag szembesüljön a románság, miként adták el Pontáék a magyaroknak az országot. S miközben az RMDSZ túlzó követeléseire hivatkozott, feledni látszott, hogy számosat közülük – például a kisebbségi törvényt – maga is támogatott, amikor a magyar képviselet pártjával szövetkezett.
S még cifrább, hogy miközben az ukrajnai zavargások miatt aggodalmaskodik, ahol a hatalomra került ellenzék eltörölte a korábbi, kisebbségek – így ott élő románok számára is – kedvező nyelvtörvényt, mintegy véletlenül kezd beszélni arról, hogy a romániai magyarok még a kórházakban is anyanyelvüket használnák, csak finoman jelezve: etnikai feszültség, netán még súlyosabb dolgok is következhetnek, ha nem szabnak idejében gátat a magyarság eltúlzott igényeinek.
Magyarellenes retorikájával sikerült jó 20–25 évvel visszavetnie ismét a közbeszédet, csodálói és ellenfelei egy szólamban szidják napok óta az RMDSZ-t, s bennünket, itt élő magyarokat. S lám, most ebben a közhangulatban kell Pontának bemutatnia egy olyan kormányprogramot, melyben tételesen is szerepel néhány, igaz, csekély, de a románság számára elfogadhatatlannak látszó magyar igény.
Lehet, a külföldi nyomás kényszerítette meghátrálásra az államelnököt, de tulajdonképpen így teljesedett ki vezércsele. Felfokozta a hangulatot, s most várja, hátha megbukik a frissen beiktatott kormány."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.