// 2026. február 7., szombat // Tódor, Rómeó
Demeter Szilárd Demeter Szilárd

Kelemen Hunor nyilatkozata, magyarra fordítva

// HIRDETÉS

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kisebbségi kérdésekben nem sokat remél a vasárnap román államfővé választott Klaus Johannistól – nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Kelemen Hunor, a szövetség elnöke = nem bótoltunk vele, nem tuggyuk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demeter Szilárd
2014. november 17., 15:00

„»Az RMDSZ-elnök úgy vélte, Klaus Johannis megválasztásával hosszú időre szünet következik a kisebbségi, közösségi jogok romániai érvényre juttatásában. „Johannis megválasztása azt üzeni, hogy Románia egy modell-ország, amelyben a kisebbségi kérdés meg van oldva, hisz a választók egy, a német kisebbség soraiból származó elnöknek szavaztak bizalmat. Ez persze nem igaz, de emiatt a magyarság törekvései hiteltelenné válnak« - jelentette ki Kelemen Hunor. »Az eddigi tapasztalataink alapján sem várjuk Johannistól, hogy felvállalja a kollektív jogoknak, az autonómiának az intézményesítését« - tette hozzá. 

= amit huszonöt év alatt, szűk húsz évnyi hatalomban való részvétellel nem oldottunk meg, azt Johannis se fogja. Ráadásul elveszi előlünk a cukrot, eddig minket tartottak azért, hogy demonstrálják, mennyire példaértékűen megoldották a kisebbségi helyzetet Romániában.

Megjegyezte azonban, hogy ha Klaus Johannis kiegyensúlyozott elnök lesz, és nem akarja uralni a parlamentet és a kormányt, ha keresni fogja a konszenzusos megoldásokat, akkor sikeres elnöki mandátum elé nézhet.

= bótolni fogunk vele is, mer' ez Románia. Rá fog kényszerülni, nyugi.

Kelemen Hunor úgy értékelte, fontos üzenet a megválasztott elnök számára, hogy a magyarok 75-80 százaléka rá szavazott. »A választók bizonyítottak. A következő időszakban a labda az ő térfelén van, most neki kell bizonyítania« - tette hozzá. 

= akkora sallert kaptunk a választóinktól, hogy Johannis adja a másikat. Nem értették meg az üzit ezek a bikkfafejű székelyek, na de majd Verestóy rendet csinál 2016-ra.

Azt is elmondta, hogy üzenetben gratulált Johannisnak, és válaszüzenetet is kapott tőle.

= megvan az elnök telefonszáma.

Az RMDSZ elnöke úgy vélte, jól döntöttek, amikor azt mondták a magyar választóknak, hogy mindenki szavazzon a belátása szerint. 

= nem működött a demobilizálás annyira, hogy a fene essen a Facebookba.

Az sem ingatja meg szerinte az RMDSZ és választói közötti bizalmat, hogy pár nappal a választások második fordulója előtt Calin Popescu Tariceanuval, Victor Ponta miniszterelnök-jelöltjével vett részt székelyföldi körúton.

= megpróbáltuk terelni a poport. Nem jött össze.

»Lehet ezt kampánykörútként is értelmezni, de én valamennyi helyszínen Tariceanu jelenlétében mondtam el, hogy nem biztatunk senkit arra, hogy egyik vagy másik jelöltre szavazzon« - fogalmazott Kelemen Hunor.

= nagyon szar kampánylevél-modellt írtak a polgármestereknek.

Hozzátette, erkölcsi kötelességének érzi fenntartani a jó viszonyt azokkal a politikusokkal, akik korrekt módon viszonyultak a magyar közösség kérdéseihez. »Tariceanutól egy mondatot nem lehet elővenni, amely a magyarok ellen szólt volna« - jelentette ki. Az egykori korrekt koalíciós partnerek között említette Victor Ciorbea, Mihai Razvan Ungureanu és Emil Boc miniszterelnököket is.

= ezekkel mind bótoltunk.

Kelemen Hunor a következő napok kérdésének tekintette, hogy folytatódik-e a közös kormányzás a Victor Ponta vezette Szociáldemokrata Párttal (PSD). Hozzátette, bármilyen döntés előtt ki kell elemezni a választási eredményt, »meg kell érteni, ami történt«. 

= megvárjuk, merre alakul a történet, és majd szépen átállunk a nyerteshez.

A politikus fontosnak tartotta, hogy a választási verseny a két jelölt közötti jelentős különbséggel végződött, és az új elnök megkérdőjelezhetetlen legitimitással kezdheti mandátuma kitöltését. Megemlítette, hogy a szavazatokban a regionális identitás is hangsúlyosan megjelent, fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy a választók magatartását Victor Ponta elutasítása határozta meg.

= Erdély nem Bukarest. Elég baj ez nekünk.

»Van egy nagyszámú társadalmi csoport, amelyik egyik politikai erőben sem találja meg a saját számításait. E társadalmi csoport 2012-ben a Szociálliberális Szövetségre USL) szavazott, most pedig egy olyan emberre, akitől azt reméli, hogy megoldja majd a problémáit« - értékelte a választás eredményeit Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

= kurvára fogynak a szavazóink. Le kéne váltani a népet, mer' hülye, nem »ésszerűen« dönt.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés
Krónika

Cseke: sem idén, sem jövőre nem lesz adóemelés

Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.