// 2025. január 12., vasárnap // Ernő
Farkas Réka Farkas Réka

Karácsonyi kormányajándékok

// HIRDETÉS

Nagyvonalúan osztogatott tehát a kormány, úgy tűnik, nem sokat tanultak a novemberi elnökválasztás kudarcából. Ugyan­azt folytatják, mint korábban, csak annak juttatnak kegyeikből, aki a szívüknek kedves.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farkas Réka
2014. december 29., 08:45

„Az év során már többször, jelentősen bővült az egyházak költségvetése, természetesen legnagyobb mértékben az ortodoxoké. Az egy éve elfogadott költségvetésben még 30 millió lej szerepelt a romániai egyházak finanszírozására, s azóta ezt többször kiegészítették, csaknem 20 millióval októberben, a választások küszöbén, december elején az ortodoxok ingatlanokat is kaptak ajándékba, s most a kormány tartalékalapjából újabb 12,3 millió lejt utaltak ki e célra, s mindennek a magyar történelmi egyházak legfennebb töredékét kapják. Hogy ki mennyit, arról a felelős kormányhivatal dönt, illúzióink nem lehetnek.

Sokkal átláthatóbb az önkormányzatoknak juttatott év végi ajándék, a Hivatalos Közlönyben tételesen megjelent, miként oszlik a tartalékalapból lecsípett 314 millió lej. Tartozásaik kiegyenlítésére kapják a pénzt, s itt is előnyben a „jók”, főként a kormánypártok szavazóbázisának tekinthető megyék részesültek a kegyből. Jelentős összeg (20 és 40 millió közötti) jutott a Giurgiu, Gorj, Teleorman, Neamţ, Olt, Dâmboviţa, Botoşani megyei településeknek, alig valami az erdélyieknek.

Talán az RMDSZ szófogadó viselkedésének köszönhető, hogy éppen egy csepp csurrant a székelyföldi megyéknek is, Há­romszéken Kézdialmás szerepel a listán 248 ezer lejjel, Hargita megyében egymillión osztozik kilenc település, Maros megyének ötmillió jutott, az is a megyei tanácsnak. Egy vasat sem kapott Kolozs vagy Szeben megye, de nem jutott Szatmárnak vagy Brassónak sem. Aki Johannist támogatta Victor Ponta ellenében, kérjen segítséget tőle – gondolhatták a pénzeszsákon ülő mindenhatók."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Szatmár megye: megtalálták az eltűnt 15 éves lányt
Krónika

Szatmár megye: megtalálták az eltűnt 15 éves lányt

Megtalálták azt a 15 éves erdődi lányt, aki kedden tűnt el Szatmár megyei otthonából.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet
Székelyhon

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbertet

A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó
Székelyhon

Szarvastehén barátkozik autósokkal, de nem biztos, hogy ez jó

Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.

// még több főtér.ro
A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt
2024. december 02., hétfő

A Románia fedőnevű sajátos demokrácia lufija kipukkadt

Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.