Ponta bejelentette, hogy ő – célzott sandán Băsescu jelenlegi államfőre – nem Románia, hanem a románok elnöke akar lenni!
„Kampányát láthatólag Băsescu támadásaira alapozza, és sunyi célzásokkal el akarja bizonytalanítani ellenfeleit, a „jobboldal” jelöltjeit. Noha még egyáltalán nem biztos, hogy az egyesülő liberális és demokrata-liberális pártszövetségnek a szebeni polgármester lesz a közös jelöltje, ő máris belekeverte Johannist, amikor azt fejtegette, miért lenne ő a legalkalmasabb államfőnek. Amellett, hogy a románok elnöke szeretne lenni, fiatalsága is mellette szól, és az is, hogy ortodox. Johannis, mint tudjuk, evangélikus.
És most a többiekről. Még nem dőlt el, hogy Johannis, a liberálisok, vagy Cătălin Predoiu, a volt demokrata-liberálisok jelöltje lesz-e kihívója, de már bejelentette szándékát Cristian Diaconescu volt külügyér, Viorel Cataramă liberális oligarcha pedig függetlenként indul. Megméretteti magát az RMDSZ jelöltjeként Kelemen Hunor, de szó volt Mihai Răzvan Ungureanu exkémfőnök és kormányfő indulásáról is, meg Elena Udrea, Monica Macovei jelöléséről. Sőt, az új pártot alapító exkormányfő, Călin Popescu Tăriceanu bejelentette, ha bejegyzik pártját, indul a megmérettetésen. Kissé sok tehát a jelölt és önjelölt a jobboldalon. Mindez pedig növelheti a populista módon kampányoló Ponta esélyeit, s pártja korifeusai azzal riogatják a közvéleményt: ha Johannis nyer, Băsescu lesz a miniszterelnök. A liberálisok azzal replikáznak: ha Ponta nyer, akkor George Maior, a Román Hírszerző Szolgálat főnöke. Mocskos kampány lesz tehát, méltó a jelöltek szellemi és morális színvonalához vagy színvonaltalanságához."
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

A fekete mentőautós szervkereskedők az agyunkat rabolják el, mi pedig örülünk is neki.

A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.