A mindenkori román kormányoktól pedig már megszokhattuk, ha nincs kampány, nincs szabadságharc. Most pedig két évig nem lesznek választások.
„A kormány most azért hallgat mélyen a büdzséről, mivel Victor Ponta kormányfő államelnöki aspirációinak nem tenne jót, ha nem minimálbér-emelésről és adócsökkentésről szólna a kampány. Már így is elég sok bosszúságot okozhatott neki, hogy pénzügyminisztere, Ioana Petrescu kifecsegte, hogy a költségvetésbe bele fog szólni a Nemzetközi Valutaalap (IMF), hiszen a nemzetközi trojkával megkötött készenlétihitel-megállapodás még 2015 második feléig érvényes. Ponta ugyanis épp azzal kampányol jobboldali ellenfele, Klaus Johannis ellen, hogy Romániának román elnöke kell hogy legyen, hogy többé ne »a külföld« diktálja a tempót.
Azt, hogy a szabadságharcosi attitűdből mennyi marad januárra, majd meglátjuk. Ha megnyeri a választásokat, államfőként benne lesz majd a tárgyalóbizottságban, amikor az IMF küldöttsége Bukarestbe érkezik. A washingtoniak hozzáállását pedig ismerjük. Vagy nem lesznek kedvezmények, vagy adót kell emelni. A hiánycél ugyanis szent dolog.
A mindenkori román kormányoktól pedig már megszokhattuk, ha nincs kampány, nincs szabadságharc. Most pedig két évig nem lesznek választások."
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Ne várjunk arra, hogy az állam egyszer valamikor felébreszti a polgári öntudatot, ne fulladjunk bele a passzív-agresszív kommentkultúra bugyraiba.

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.

Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.

A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.