A mostani fülkeforradalom nem pro-Iohannis, hanem sokkal inkább zsigeri Ponta-ellenes cunami jelenség.
„Az RMDSZ szökőár-jelző berendezése segített az utolsó perceben elmenekíteni a 25 éve először megfogalmazott, papírra vetett és vitára bocsájtott autonómiatervezet vitáját, a mindent magával sodró kampány-finishből.
Hétfő van. Az ár visszahúzódni látszik, tátongó árkok maradnak a nyomában. 6 millió ember ünnpel, 5 millió nem érti és nem tud mit kezdeni azzal, ami történt. Az idealisták, a realisták, egzaltáltak, a hangjukat régóta először hallató kiábrándultak, mindenki visszatér a hétköznapokba.
Ami tegnap még hihetetlennek tűnt, mára már valóság: a korlátlan lehetőségek, az ellentmondások, a félelem-vezérelte Romániában, a többségi ortodox-románok képesek úgy megválasztani egy lutheránus vallású kisebbségit, egy szebeni szászt, akinek német az anyanyelve és németül gondolkodik, hogy közben mereven elutasítják az Európa legnagyobb kisebbségével való bármi nemű párbeszédet az autonómiával kapcsolatos törekvéseiről, igényeiről.
Az RMDSZ vezetésének, de ellenzékének is (!) legsürgősebb elfoglaltsága most az kell legyen, hogy megértesse a világgal: egy olyan országban, ahol egy többszörösen – vallási és etnikai szempontból is – kisebbségi személy nyeri meg a választásokat, ahol a mindenkori jobb- és baloldali többségi politikai vezetés eddig is előszeretettel hangoztatta a kisebbségi kérdés európai modellértékű rendezését, az erdélyi magyar kisebbség helyzete nincs megoldva! Az autonómia törekvés a közösség törekvése, nem politikai kitalálmány!
A mai nappal kezdődően a kisebbségi elnök legfőbb feladata méltón viszonozni az erdélyi magyarok által megelőlegezett bizalmat, beváltani a hozzá fűzött reményeket, civilizált, európai légkört teremteni közösségi céljaink társadalmi vitájára.”
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A hétvégén TikiTok-rémhír hatására támadtak mentősökre egy Kolozs megyei településen, ez pedig évtizedes hanyagságra irányítja rá a figyelmet.

De ne csak takarítsanak, hanem oldják meg a problémáinkat, amelyekkel mi, emberek láthatóan nem tudunk mit kezdeni.

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

Történelmi mélyponton van a nagy folyó vízállása és -hozama, és a kánikula még csak eztán tetőzik.

Hosszú távon mindenki számára jobb, ha a fenntartó hagyja a szerkesztőségeket önállóan dolgozni.

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
A döntőnek beillő kisdöntőn, a spanyolok megérdemelt világbajnoki címén, a bájos Vozinhán, no meg a csodálatos, illetve gyarló pillanatokon túl… a vébé, ahogy ismertük, piros lapot kapott és nem szólt közbe senki az érdekében.