// 2024. december 21., szombat // Tamás
Mózes László Mózes László

Hó alatt

// HIRDETÉS

Most is ugyanazt szeretnénk, mint huszonöt évvel ezelőtt –élhető, emberi életet.

(Külön)Vélemény

Szerző: Mózes László
2014. december 30., 08:51

„A remény, az akkori remény is átalakult, s talán maga a reménykedés is visszafogottabbá, szemérmesebbé vált. Hiszen bebizonyosodott, hogy nemcsak most, e hófuvásos napokban, hanem az elmúlt negyed században folyamatosan hó alatt lélegeztünk. Dermedten olykor, bizakodva legfennebb, hogy nem fagyásra ítélten.

És mégis: ha másként is, de most is ugyanazt szeretnénk, mint huszonöt évvel ezelőtt –élhető, emberi életet. Pályára araszoló egyetemista és diák, munkás és gazda, értelmiségi és vállalkozó egyaránt kiszámítható, tervezhető, gyarapodásra alkalmas jövőt kíván. Biztonságot egyszóval, s vannak, kik méltóságot, tartást is óhajtanak a kenyér mellé. Ám az elmúlt negyed században az is kiderült, ha mindez elmaradt, nem feltétlenül kizárólag az egyénekre terhelhető a felelősség.

Csakhogy újabb, bizonytalan kimenetelű és felelőtlen össztársadalmi kísérletezésre nincs további, könnyedén leírható huszonöt esztendőnk."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Segélykérő levél egy ismeretlentől
Székelyhon

Segélykérő levél egy ismeretlentől

Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba
Krónika

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba

Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

// még több főtér.ro