// 2026. november 5., csütörtök // Imre
blogosz blogosz

Hazudhattok is akár – mégis jó...

// HIRDETÉS

Nem tankcsapdás tahók felszíni dagonyázása, hanem szép kis urbánus emberek kedves, kellemes lazulása. Mosolyok, nyitottság, kedvesség, és nem is tudom, mert ezek közül egyik szó sem hozza azt, ami valójában.

(Külön)Vélemény

Szerző: blogosz
2014. június 25., 16:42

„Ó, má gad, (persze tisztában vagyok a külső szemlélők álláspontjával is, vagyis azzal, hogy a kutyát sem érdekli azok közül, akik nem voltak ott, maga a nagy lelkesedés meg - kívülről nézve - vicces, de) itt van még egy Electric Castle-poszt. 

(...)

Nagyon ritka eleve az elejétől a végéig civilizált, sőt, rokonszenves közönség is: itt pedig az van. Tízezerszámra vagány emberek - akik között csak elvétve jelenik meg néhány beszabadult kokálár és smenár és bisnicár és mánelár, az élő guminőjével, de itt még ők sem hőbörögnek, hanem láthatóan kicsit csodálkoznak, kicsit megilletődnek, aztán elmennek, azzal, hogy »mennyi furcsa bolond«.

És még annyi minden. Például voltam megint az egekben. Ez talán látszott is rajtam, ahogy olyankor szokott is - mivel emiatt detektáltam is mindegyik környékemen, a szemem sarkából, hogy átmemetileg sztár vagyok épp ezen, vagy azon a denszfloor-helyszínen. 

Ugyanakkor épp ebben a pillanatban gondolkodtam azton, leírjam-e, hogy néha megtelt a szem könnyel is (de jó is tud lenni ez ellen a napszemüveg + leszálló éj kombináció...), valami nagy, meghatottsággal vegyes katarzistól, és miegymástól is. De úgy döntöttem, nem írom le. Erre pont most látom, hogy épp pár perce más is leírta, a saját anyagában, a saját hasonló élményét. 

(...)

Kár, hogy csak évente vannak ilyen rendezvények: ha már zene sincs, nem beszélve arról a rendkívüli hangulatról és nemtommineknevezzemről, amit például ez a rendezvény adott tavaly és idén is, ha az is leáll, kikapcsolódik a fokken beat, akkor a szív is kihagy. Abba meg kvázi bele lehet halni. Most egy évig malmozzunk, vagy mégis mi legyen?”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.