// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert
Ágoston Hugó Ágoston Hugó

Gyorsnézet két tételben

// HIRDETÉS

A véleményem az, hogy az államelnökségre alkalmatlan jelölt nyer.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ágoston Hugó
2014. november 18., 09:00

„Ezt azért gondolom, mert erős a gyanúm, hogy az első exit-poll eredmények nem mérvadóak. Sőt, egyre inkább azt hiszem, hogy a közölt különbség lassan a semmitmondásig csökken, a hangulat pedig külföldön, a profi protesztek fészkeiben tovább fokozódik. Vagyis a jelenlegi államelnök győzött. KW pedig, akinek csapata, minden embere az igazi államelnök híve, zsaroltja, lekötelezettje stb. megmarad egyszerű, könnyen irányítható bábnak (annál is inkább, mert neki is vannak csinos dossziéi a kellő helyeken). Akárcsak az államelnök, ő is elsősorban a szabadságáért küzd. Ha igaz az, amit az egyik tévéadó felvételekkel bizonyít, hogy tehát a Központi Választási Iroda egyik jeles tagja (főállásban az államelnöknek – és családjának (?) – védőügyvédje több perében, ez ugyanis nem összeférhetetlenség) ma este KW székházában stábjának legfontosabb embereivel találkozott: akkor meg is van a végeredmény.

Az értékelés kedvéért induljunk ki tehát abból, hogy az Eurovízió legyőzte a Megéneklünk, Romániát. Meglepő? Nem meglepő, miután az utcára került a választás, másképpen mondva példás volt a mozgósítás. Benne volt a levegőben, hogy külföldön fog eldúlni. Ez bizonyára örömmel tölti el a KW-re szavazó belföldieket is, hiszen összesítésben legyőzték a gonosz, manipulált itthoni többséget is, mert okot érezhet rá, hogy külföldre meneküljön. Ott jobb az élet, onnan pénzt lehet haza küldeni, onnan hatékonyabban lehet haza szavazni. Ott még a szavazatokért is többet fizetnek. (Itthon csirkefejekkel meg lehetett vásárolni őket.) Végül is már volt két kormányfő (2000-ben és 2004-ben), akinek nem sikerült államfővé válnia. Így most már KW-ről a támogatói is, némileg megkönnyebbülve, beismerhetik, hogy alapjában véve alkalmatlan, legalábbis hogy ellenfele, a büsze VV felkészültebb és jobb politikus. Sakkó miva’?

És mi? És mi, magyarok, akik többségünkben a nyertes oldalán álltunk? Sem lelkesedésre, sem elkeseredésre nincs okunk. Véleményem szerint nem sok nekünk kedvező jó produkciót várhatunk KW-től. Persze a sajtóban dicsérhetjük, kibuliztuk neki. Őt azonban egyszerűen nem érdeklik a gondjaink, eddig sem volt hajlandó „te is kisebbségi – én is kisebbségi” alapon tárgyalni képviselőinkkel. Hanem ha majd mégis kérünk valamit, például jogvédelmi vonalon, markáns választ ad: elénekli a himnuszt. Ez minden, amit tehet, ezzel mindig nyerni lehet."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök